Hideg paradicsomleves meleg napokra

Beköszöntött a kánikula, és ha már a vízparton nem tudjuk hűteni magunkat, akkor tegyük ezt meg finom, frissítő ételekkel. Ilyen lehet ez a hideg, fűszeres paradicsomleves is.

Nyáron senki nem vágyik a nehéz ételekre, pláne nem a jelenlegihez hasonló, 35 fokos kánikulában. A hideg levesek kiváló lehetőséget nyújtanak arra, hogy könnyű, ugyanakkor vitamindús és egyben hűsítő ételeket együnk. Ráadásul már érik a finom, szabadföldi paradicsom, úgyhogy végre nem a vizes és ízetlen darabokat kell ennünk. Én éppen tegnapelőtt találkoztam egy fürt olyan eszméletlenül finom és édes koktélparadicsommal, hogy az egészet magában megettem! A gyerekek is imádják, és a hőségben nekik is jót fog tenni a felfrissülés. Óvjuk hát őket is és hűtsük belülről szervezetüket, mert a legkisebbek még nehezebben viselik a forró napokat.

Ez alkalommal egy fűszeres paradicsomlevest készítettünk el a lurkókkal. Nem a betűtésztás menza változat és nem is a klasszikus olasz ízvilág. Olyan, akár egy frissítő nyári zápor: néhány kanál és rögtön érezzük, hogy testünk újjá éled, visszatér az energiánk! A fűszereket bátran variálhatjuk, annak függvényében, hogy éppen mit találunk otthon – mi is így tettünk. Egyetlen fontos összetevő van: a menta. Nem kell sok levél, mert nem ennek az íznek kell dominálnia, csupán egy lágy, kellemesen hűsítő érzést ad.

Azért az itáliai életérzést is visszahoztuk a házilag készített grissiniknek köszönhetően. Érdemes otthon házilag elkészíteni, mert nemcsak egyszerű, hanem finomabb is, mint az előre elkészített bolti társaik. Itt felhasználhatjuk a szorgos kezeket, a tészta gyúrását és a kígyók formázását is élvezni fogják a gyerekek. A nyári vakáció alatt fogjuk be őket egy vidám főzésre, sokkal szívesebben falatozzák majd a saját maguk által készített ételt.

Petra grissinireceptjét itt tudod megnézni >>

Frissítő, hideg paradicsomleves

  • olívaolaj
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 70 dkg friss paradicsom
  • fél liter zöldségleves alaplé
  • bors
  • friss bazsalikom
  • 1 csokor petrezselyem
  • turbolya
  • néhány levél menta

A receptet itt tudod elmenteni >>

  1. A paradicsomok alját keresztben bevágjuk, majd néhány percre forró vízbe tesszük.
  2. A forró vízből kivett paradicsomokat jeges vízbe tesszük. Néhány perc múlva, ha a paradicsom lehűlt, akkor már könnyedén le tudjuk szedni a héját.
  3. Az apróra vágott vöröshagymát az olívaolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk az áttört fokhagymát is és együtt pirítjuk tovább.
  4. Ha a hagyma már kezd barnulni, akkor hozzátesszük a meghámozott és apró kockára vágott paradicsomot és a fűszereket.
  5. Fedő alatt puhára főzzük a paradicsomokat. Ha már kieresztette a levét, levesszük a tűzről és botmixerrel összeturmixoljuk.
  6. A paradicsomos pürét felöntjük annyi zöldséglevessel, hogy elérje a megfelelő állagot.
  7. Egyet rottyantunk rajta, és kész.
  8. Legfinomabb, ha hidegen tálaljuk!

A helyszínt a Szatyorbolt biztosította.

A rovat korábbi cikkeit itt olvashatod >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...