A hét szakácsa: Pimkie

E heti kiemelt szakácsunk: Pimkie, alias Andi inkább a sütikészítést kedveli. Most megmutatjuk, hogy másban is remekel. Ismerjétek meg!

Már kiskoromban is érdekeltek a konyhai tevékenységek: nagyobb örömöt jelentett számomra, ha Anyukám - akitől a legtöbb főzési ismeretem származik - megengedte, hogy én panírozhassam a húst, vagy én tegyem bele a süti tésztájába az 1 kanál tejfölt, mint az elkészült ételek elfogyasztása.

Pimkie szakács

Az első finomság, amit önállóan készítettem el úgy nagyjából 12 éves korom körül, az a palacsinta volt, majd ezt követték a különféle kekszek. A mai napig gyakrabban készítek süteményeket, mint főételeket. A kelt tészták összeállításába sajnos meglehetősen nehezen jöttem bele, az első adag fánkom a kukában landolt, de szerencséremár ez is alakul. Örömmel tölt el, ha főztömmel elkápráztatom azt, aki fogyaszt belőle.

Ezeket olvastad már?

Munkámból kifolyólag számos híres magyar chef ételcsodáját volt már szerencsém megkóstolni, egy-egy merész ízkompozíció mindig ámulatba ejt: az egyik ilyen alkalommal szerettem meg Bíró Lajos éttermében a tökfőzeléket, amit addig semmilyen formában nem voltam hajlandó elfogyasztani. Ebből is látszik, hogy a konyha valóban egy olyan hely, ahol aki igazán akar, az képes varázsolni!

Ezeket olvastad már?

A legvidámabb konyhai emlékem az egyik karácsonyi készülődés idejére tehető: Anyukámmal mézeskalácsot díszítettünk. Szerintem még soha, egyetlen grafikus, a legvadabb álmában sem látott olyan kreálmányokat, szörnyeket, mint amiket nekünk akkor sikerült elkészítenünk, de számomra valahogy mégis azok voltak a legtökéletesebb sütik…

Ezeket olvastad már?

Szívesen készítek különleges, időigényes ételeket, érdekelnek a különféle nemzetek jellegzetességei. Júliusban volt szerencsém Kanada keleti partvidékéreutazni, megismerkedni az étkezési szokásaikkal -terveim szerint hamarosan 1-2 ottani recepttel is előállok itt, a Nosalty-n."

Ezeket olvastad már?

A hét szakácsa: Kingus

E heti kiemelt szakácsunk Kingus, aki régész diplomája után rögtön cukrász képesítést is szerzett, azóta imád sütni, és tortáival versenyeken is sikeresen szerepel.

admin

A hét szakácsa: gasztróger

E heti szakácsunk: gasztróger, egy bájos fiatal hölgy. Eláruljuk, Nikinek hívják, és távlati céljai között étteremnyitás és szakácskönyvek is szerepelnek. Ismerjétek meg!

admin

A hét szakácsa: BeePoo

Eheti kiemelt szakácsunk, Ramóna fiatal kora ellenére kitűnően süt-főz. Nem is csoda, hiszen olyan szerencsés, hogy dédije a mai napig segíti őt a konyha útvesztőjében.

admin

A hét szakácsa: Kriszti

E heti kiemelt szakácsunk, Kriszti mániákusan gyűjti a recepteket, egy nagy szekrényt meg tudna tölteni velük. Imád ajándéktortákat és más sütiket készíteni. Ismerjétek meg!

Kriszti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...