Házi gumicukor természetesen

Csináld magad - gumicukor otthon, egyszerűen. Jótanácsok házi cukorgyárosoknak, kísérletező kedvű kisszakácsoknak.

A gumicukor sosem tartozott a kedvenc édességeim közé, de nem vetem meg, az azért biztos. Annyifélét lehet kapni, hogy azok között van olyan, amit kevésbé (pl. az ánizsos, kólás) és van, amit kifejezetten szeretek. Ez utóbbiak csoportjába a gyümölcsös, ezen belül is a savanykás darabok tartoznak.

A karácsonyi csináld magad ajándékkészítési rohamomból éreztem, hogy valami kimaradt. Készítettem kutyakekszet, ízesített vodkát, tojáslikőrt, de valahogy kimaradtak a gyerekeknek való ajándékok. Így év elején se késő bepótolni, gondoltam, és valami egyszerűbbet szerettem volna kitalálni, hogy nagyobb gyerekekkel is könnyen kivitelezhető legyen.

Ennél a gumicukornál mi sem egyszerűbb, főleg, ha instant zselatinnal dolgozunk. Ezt ugyanis nem kell meleg folyadékban feloldani, hanem azonnal zselésít, ezért gyakorlatilag annyi a dolgunk, hogy összekeverjük a folyadékkal, és máris dermeszthetjük. Ha mégsem kapunk ilyet, akkor marad a zselatinlap vagy a porzselatin. Mindkettőt hideg folyadékban indítjuk útjára, aztán melegben oldjuk fel. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk, kicsavarjuk, majd a felmelegített gyümölcslébe tesszük, a port pedig kevés hideg gyümölcslére szórjuk, majd néhány perc után melegben keverjük el. Keressünk jópofa formákat vagy szilikonos jégkockatartót, de egy szögletes tálba öntve utólag is felkockázhatjuk a kész zselét. A lényeg, hogy minél töményebb zselékoncentrátumot használjunk: ez azt jelenti, hogy a csomagon feltüntetett “fél liter folyadékhoz elegendő” szöveget hagyjuk figyelmen kívül, és maximum 2,5 dl-t használjunk, de akár kevesebbet is. Minél kevesebb ugyanis a folyadék, annál keményebb lesz a zselé. Tálaláskor kevés meleg vízbe mártva a formát könnyen kicsusszan a zselé, aztán újra visszadermed a külseje is, nem kell megijedni. Itt is érvényes a szabály, hogy az ananászlé, a mangólé, és még néhány gyümölcs leve olyan enzimeket tartalmaz, ami nem engedni dermedni a zselatinos folyadékot, így ezeket kerüljük.

Gumicukor természetesen recept - Kattints!

Nincs szilikonformád a házi gumicukor elkészítéséhez?

Nézz be a NoSalty Webshopba, ahol többféle jópofa forma közül válogathatsz! Válaszd a neked tetszőt!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.