Ez az oka, hogy hordókban áll az eladatlan magyar méz

Talán még sosem voltak olyan nehéz helyzetben a magyar méhészek, mint most.

„Az enyhe tél, az európai piacokat elárasztó ukrán és kínai méz, a magas termelési költségek, az alacsony felvásárlási árak és a kevés termés szinte eladhatatlanná teszik a magyar mézet" – olvasható a hvg.hu oldalán.

Gyengélkedik a hazai mézpiac

Egyre többen hagyják el a szakmát

A helyzet annyira rossz, hogy sok méhésznél már hordókban áll az eladatlan magyar méz. A magyar méhészek ugyanis inkább kivárnak, minthogy veszítsenek rajta.

De akad olyan méhész is, aki a nehézségek miatt inkább szakmát vált. Kiss Norbert székesfehérvári méhész például szabadidejében elkezdett programozást tanulni.

A mézpiac nehézségeiről a DW Magyar szerkesztősége készített riportot:

A riportból többek között az derült ki, hogy a probléma hátterében elsősorban a megrendelések visszaesése, a megemelkedett költségek, valamint az olcsóbb külföldi mézek állnak. Ezenfelül pedig a hektikus időjárás is tovább nehezíti a méhészek helyzetét.

De a méz felvásárlási árának visszaesése is jól mutatja, hogy nagy a baj. Míg ugyanis tavaly 1200 forint volt 1 kilogramm méz, addig idén már csak 600 forintba kerül. A méhészek költségei azonban csak 1000 forintnál térülnének meg.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Ízesített kombucha ital

A kombucha egy fermentált teaital, ami cukrozott fekete vagy zöldteából és egy scoby nevű kultúrából készül. A fermentációs során egy savanykás, frissítő ital lesz belőle, az ...

Címlapról ajánljuk

Garanciát vállal a zöldségre és gyümölcsre ez az áruházlánc –...

Az ALDI Magyarország a vásárlói elégedettség jegyében minőségi garanciát vállal minden, üzleteiben kínált friss zöldségre és gyümölcsre. Ha a vásárlók nem elégedettek a megvásárolt termékek minőségével, azokat bármely ALDI-üzletben visszaválthatják, a vételárat pedig a vállalat visszatéríti. Emellett a vásárlók havonta szavazhatnak arról, melyik zöldség vagy gyümölcs legyen elérhető rendkívüli kedvezménnyel.

Nosalty

További cikkek

8-szor egészségesebb, mint a zöld tea – A halhatatlanság növényének...

A ginzeng, a gingko, a maté vagy a zöld tea is sokak által ismert (gyógy)növények, melyeket nem kevesen fogyasztunk, reménykedve az egészséges életben, az általános jóllétben. Van azonban egy növény, amit alig ismerünk, pedig a kínaiak már rég felfedezték maguknak, és nemes egyszerűséggel a halhatatlanság füvének is nevezik. Ez pedig a jiaogulan.

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...