Több ezer forintba kerül a hazai cseresznye kilója

Ha valaki mondjuk lekvárt szeretne készíteni a friss, hazai cseresznyéből, akkor mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia.

Ha valaki attól tartott volna, hogy idén nem lesz elegendő hazai cseresznye, akkor jó hírünk van a számára, ugyanis a Sokszínűvidék cikke szerint a korábbi évekhez képest idén nagyobb mennyiségű cseresznye érkezett a piacokra. A termés mennyiségével és minőségével tehát egyelőre úgy néz ki, hogy nincs probléma, az árral viszont már annál inkább.

Bőséges a termés, de magas áron adják a cseresznyét

Akár 3500 forint is lehet a hazai cseresznye kilója

A korai tavasznak és szokatlanul meleg időjárásnak köszönhetően a korai fajták betakarítása a szokásosnál mintegy két héttel korábban, május 15-20-a között megkezdődött

– idézi a cikk Apáti Ferencet, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökét.

Ha mégis jó áron veszel cseresznyét, akkor készítsd el ezeket:

Az elnök szerint a nem túl kelendő, apró szemű cseresznye nagybani ára 600-700 forint/kiló körül mozog.

Apáti Ferenc szerint a szóban forgó kategória még ilyen alacsony árért cserébe is nehezen értékesíthető.

Ezeket a cserkós recepteket is próbáld ki:

A szépen válogatott, nagy méretű cseresznyék esetében azonban nem ritka a kilónkénti 3000 forintos ár.

A fogyasztói árakat nagymértékben befolyásolja a méretkategória, a kiszerelés és a csomagolás, de általánosságban elmondható, hogy 1500-3500 forint között mozognak az árak.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A mosógépnek van egy programja, amit szinte mindenki félreért: mutatjuk,...

A mosógépeken található programok száma évről évre nő: pamut, eco, gyorsmosás, finommosás, sport, gyapjú… és ott van a kímélő beállítás is, aminek tényleges szerepét sokan félreértik. A neve alapján sokan azt gondolják, hogy ez az, amit a legfinomabb anyagokhoz, például selyemhez kell használnunk, de már mutatjuk is, mire való valójában!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...