Ha rendszeresen fogyasztasz citrusféleket, ezt tudnod kell!

Jelenleg (is) nagyon fontos, hogy rendszeresen fogyasszunk gyümölcsöket, ez pedig a téli időszak beköszöntével leginkább a narancsot, a mandarint és a citromot jelenti. Azonban nem árt az óvatosság, hiszen ezeket a gyümölcsöket különböző vegyszerekkel kezelik, melyek kockázatot is rejthetnek.

Az Ételt csak okosan oldal arra figyelmeztet, hogy érdemes odafigyelni a citrusfélék fogyasztásakor, hiszen ezek a gyümölcsök hosszú utat tesznek meg, amíg hazánkba érkeznek, azért pedig, hogy ne romoljanak meg, különböző vegyszereket alkalmaznak. Mivel ezeket a gyümölcsöket leginkább a penészedés és a kiszáradás fenyegeti, ezért a terményeket a szállítás előtt penész elleni szerrel felületkezelik, illetve bevonják kiszáradást megelőző viaszréteggel, ami lehet mesterséges vagy természetes viasz is.

Különleges fogyasztói igények kielégítésére létezik csak viaszt használó technológia is, ilyenkor a penész elleni szer kimarad a kezelésből, illetve az ökológiai termesztésből származó gyümölcsök esetében sem használnak gombaölő szereket a héj kezelésére.

Arról, milyen termékeket használnak a citrusféléken a termék címkéjén, illetve az üzletben, a hozzá kapcsolódó feliratról tájékozódhat a fogyasztó. Ezt az információt az ömlesztett, nem előre csomagolt áruk esetében is köteles feltüntetni a kereskedő.

Akkor mégis hogyan fogyaszthatjuk biztonságosan?

A felületkezelésre használt különböző szereket nem lehet mosással eltávolítani, tehát csak meghámozva lehet fogyasztani. Ha azonban kifejezetten a héját szeretnénk felhasználni, vagy éppen kandírozni szeretnénk a gyümölcsöt, akkor érdemes a csak viasszal kezelt, vagy ökológiai termesztésből származó gyümölcsöt választani. Ha nem egyértelmű a jelölés, akkor érdemes kezeltnek tekinteni a gyümölcsöt.

Ezeket a szabályokat érdemes betartani:

  • Minden esetben mossuk meg alaposan a gyümölcsöt
  • A felületkezelt gyümölcsök esetében a héj eltávolítását követően mossunk kezet, így elkerülhetjük, hogy a héjról esetlegesen a kezünkre került növényvédő szer vagy egyéb szennyeződések a gerezdekre, és ezáltal a szervezetünkben kerüljön.
  • A csomagolás egyrészt a szállításból adódóan, másrészt esetenként a felületkezelés következményeként is szennyezett lehet, ezért ne hagyjuk, hogy ezzel a gyerekek játszanak, azt dobjuk ki, és mossunk kezet utána.
  • A boltokban kapható aszalt vagy kandírozott citrushéj-készítmények csak felületkezelés nélküli gyümölcsből készülhetnek, ezért süteményeknél javasolt ezeket használni a frissen reszelt héj helyett, vagy pedig keressük a csak viasszal kezelt, vagy ökológiai termesztésből származó gyümölcsöket.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kókuszos keksztekercs

Ki ne szeretné a meghatározó gyerekkori édességet, a vendégségek, születésnapi bulik és iskolai vásárok sztárját, a keksztekercset? Ez itt a mi verziónk, próbáljátok ki, vagy ...

Címlapról ajánljuk

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova...

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Kormos Lili

További cikkek

Nosalty-kvíz: Felismeritek a retró konyhai eszközöket?

Gondoltad volna, hogy a nagyi konyhájában lévő eszközök is lehetnek igazi retró kincsek? Most kipróbálhatod, mennyire ismered fel a régi kézi diódarálót, habverőt, kuktát vagy a tarkedlisütőt! Teszteld a tudásod és nosztalgiázz a 70–80-as évek konyhai világában.

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...