Gyomorégésre libapezsgőt!

Finomakat eszünk a családunkkal, a barátainkkal? De csak addig, amíg nincs gond az emésztésünkkel!

Ébredés keserű szájízzel, köhögve? Maró érzés a gyomorban? Sok ember életét keserítik meg a gyomorsavtúltengés, gyomorégés, illetve a reflux következtében kialakuló tünetek.

Az Egészség rovatunk korábbi, a gastrooesophagialis reflux betegségről szóló cikkében már olvashattatok a betegség okairól, az étrendi kezelés lehetőségeiről. Nézzük meg, hogy enyhíthetjük tüneteinket természetes módon!

Próbáljunk ki egy csésze gyógyteát!

A fehér akác virágából készült tea segíthet a tünetek enyhítésében – fogyasszunk belőle napközben 1 csészével, amíg nem csillapodnak a panaszok. Ezt követően elegendő heti 1-2 alkalommal fogyasztani.

A betegség mögött állhat fokozott stressz is, ennek csökkentésére próbáljunk ki egy hat hetes orbáncfűtea kúrát. Igyunk egy csésze teát esténként lefekvés előtt (mivel altató hatású), ez nyugtatja a gyomoridegeket is. A hat hetes kúra után tartsunk ugyanennyi szünetet, majd szükség esetén ismételjük meg.

A teák elkészítése: egy evőkanál füvet forrázzunk le 2,5 dl lobogó forró vízzel, hagyjuk állni 15 percig, majd szűrjük le, és fogyasszuk el. Az orbáncfűtea fogyasztása esetén azonban ügyeljünk arra, hogy lassítja a szívgyógyszerek felszívódását, csökkentheti a fogamzásgátlók hatékonyságát is, sőt, véralvadásgátló gyógyszerek szedése esetén sem ajánlott. (Amennyiben a fenti típusú gyógyszerek valamelyikét kell szednünk, olvassuk el figyelmesen a betegtájékoztatót!)

A gyomorfalat védő hatása miatt ajánlott még az édesgyökér tea fogyasztása is - egy evőkanál édesgyökeret főzzünk 3 percig 2,5 dl lobogó, forró vízben majd szűrjük le és napközben egy csészével kortyolgassuk el. Étkezések előtt legalább fél órával már ne igyuk.

Libapezsgő - nagyanyáink receptje

Ezt a fura elnevezésű receptet egy barátnőm osztotta meg velem, ő a nagymamájától tanulta. Hozzávalók: 2,5 dl szobahőmérsékletű víz, 1 ek cukor, 1 ek 10%-os ecet, 1 tk szódabikarbóna. Elkészítés: szórjuk a cukrot a vízbe, és keverjük el, amíg teljesen feloldódik. Adjuk hozzá az ecetet, majd gyorsan a szódabikarbónát is keverjük el benne, mert felpezseg - máris fogyasztható.

Zab- és köleskása

A zab- és a köleskása kiváló savlekötő hatásúak, emiatt különösen ajánlottak. Gyomorsav esetén nem szabad tejjel készíteni ezeket a kásákat, csak vízzel, az alábbi módon: egy edényben kb. 2,5-3 dl zabot vagy kölest forrázzunk le kétszer annyi lobogó, forró vízzel este. Jól fedjük le, majd hagyjuk állni éjszakára. Reggel főzzük kb. 2-3 percig. Amennyiben az egész vizet felszívta, öntsünk hozzá még annyi vizet, hogy ne égjen le, és ne is legyen túl sűrű. Kevés finom tengeri sóval vagy mézzel ízesíthetjük.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Szaftos brassói aprópecsenye

A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.