Mi, felnőttek álltunk át legelőször a késői kelésre. A korán ébredő gyerkőcöknek gabonapelyhek hadát vásároltuk, mindenkinek a saját kedvencét - ezeket már maguk is el tudták készíteni, ilyen módon meghosszabbítva pihenéssel töltött perceinket. Aztán jöhetett a közös, nagy-asztalos reggeli.
Utunk első négy napját Lisszabonban töltöttük. Kis bérelt lakásunk jól felszerelt konyhája lehetővé tette az otthoni étkezéseket. A közeli piac és szupermarket bőséges választéka pedig alátámasztotta: nekem főznöm kell, de azonnal! Az árubőség, a gyönyörű zöldségek, halak és konyhakészre szeletelt húsok rögtön beindították a fantáziámat. Végül halat inkább csak vendéglőben ettünk, sajnos nem mindegyik gyermekünk szereti. Így a renitens rendelhetett mást, míg a többiek adózhattak a tenger gyümölcsei élvezetének.
Érdekességképpen a legfinomabb vacsora pont a fővárosban töltött legutolsó esténken készült. Az összes romlandó ételt fel kellett használnom, amelyeket ugye nem tudtunk volna tovább utaztatni, órákon keresztül a kocsiban melegíteni. Körülbelül egy-másfél csirkemell maradt, gyönyörű szeletekben, némi serrano sonka, rukkola és saláták. Gyors döntés után a husiba göngyöltem a sonkaszeleteket és némi rukkolát. Magas szélű üvegtálban, olívaolajjal meglocsolva, borssal, sóval megszórva kerültek sütőbe. Mindenki elájult tőle, pedig valóban rém egyszerű volt elkészíteni!
Aztán csak lejutottunk délre. Eszméletlenül vártam a kültéri grillező szettet. Már rég kitaláltam, micsoda finomságokat sütök majd rajta! A kert végében valóban állt, nem is egy, hanem két “csoda”, azonban egyik sem volt valami bizalomgerjesztő, ezért le kellett mondanom a szabadtéri partizásról.
A fantasztikus árukínálattal rendelkező, minden nap friss halakkal kecsegtető bevásárlóközpontban viszont megnyugtattam magam. Oly csodásan néztek ki a jégen fekvő friss halszeletek, hogy egyből láttam is őket magam előtt, amint serpenyőben sülnek.
Legizgalmasabb halkreációm egy rövid ideig citromos, háromféle hagymás pácban érlelt vörös tonhal lett. Mármint, ezt hittem akkor. Mivel azonban gondolnom kellett a halas herkentyűket kevésbé támogató csapatra is, egy másik edényben hamburgert sütöttem. Ez olyan jól sikerült, hogy másnap dupla adagban meg is ismételtük.
A halakról még csak annyit, hogy a portugálok egyik kedvence, a szárított tőkehal (bacalhau) illata – és most nagyon finoman fogalmaztam – belengte az egész bevásárlóközpontot, úgyhogy csak a család erős gyomrú tagjaival tudtam megközelíteni a halas pultot. Mindent szerettem volna végig kóstolni, de a rákokig el sem jutottunk. A kagylóvacsora viszont fantasztikusra sikeredett, a lazacból pedig még a helyi macskánknak, Félixnek is jutott. Előtte is jóban voltunk, de másnap reggel beköltözött az ágyunkba, és ébredésem után a konyháig nyávogott hozzám a halas folytatásért.
Jövő héten salátaönteteket készítek, egyből hármat. Addig is keressük fel a hozzánk legközelebbi friss halakat árusító boltot vagy piacot, és készítsünk serpenyős tengeri finomságokat!
Gréti
