Gordon Ramsay új hamburgerezőjének áraitól kiakadtak az internetezők

December 4-én nyílik meg Londonban Gordon Ramsay legújabb étterme, melynek kínálatában főleg hamburgerek lesznek, nem akármilyen árfekvésben.

A szigoráról és nyers stílusáról ismert sztárséf London híres áruházában, a Harrods-ban nyit exkluzív hamburgerezőt, a jövőbeli vendégeknek azonban érdemes előre számolniuk azzal, hogy a Gordon Ramsay Burger-ben bizony mélyen a zsebükbe kell majd nyúlni a kulináris élvezetekért.

Kép: Gordon Ramsay Burger / Caesars.com

A LadBible cikke szerint egy adag sült krumpli 6 fontba fog kerülni (ez megközelítőleg 2400 forint), egy sima, klasszikus hamburgerért pedig 21 fontot, nagyjából 8400 forintot kérnek majd el. Az étterem természetesen különleges ételeket is kínál majd a vendégeknek, a homáros-garnélás hamburger 42 fontért lesz kapható, az étlap kínálatának ékköve, vagyis a wagyu-hátszínből, pecorinos-vargányás majonézből és szarvasgombából készült hamburger pedig 80 fontba, vagyis csaknem 32 ezer forintba fog kerülni, krumpli nélkül.

Persze a borsos árakhoz minőségi ellátás párosul, a világ egyik leghíresebb áruházában ugyanis nem egy gyorsétterem, hanem sokkal inkább egy, Gordon Ramsay-től megszokott fine dining típusú étterem fog működni, a séf pedig azt ígéri, Nagy-Britannia legjobb húsait hozza majd el. A kérdés sokkal inkább az, hogy egy pandémia idején, amikor vajmi kevés ember költ luxustermékekre, ugyan mégis mennyien fognak majd 32 ezer forintos hamburgert venni?

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.