A módszer, amivel be tudod indítani a fogyásodat

Szerencsére semmi bonyolultra nem kell gondolnod, bár azt el kell, áruljuk, hogy csodákra ez sem képes.

Egy tanulmány szerint az önmérlegelés arra ösztönözi az embereket, hogy tisztában legyenek a saját súlyukkal, ami egyben arra is készteti őket, hogy elgondolkodjanak azon, hogy mit esznek.

A módszer, amivel be tudod indítani a fogyásodat

A mostani vizsgálatban résztvevőknek sikerült csupán azzal fogyniuk, hogy megmérték magukat. Sőt, az érintettek elmondásuk alapján egyáltalán nem változtattak az étrendjükön vagy az életmódjukon tudatosan, bár nyilvánvaló, hogy valamilyen módosításra szükségük volt a fogyás érdekében.

A vizsgálat során 111 embert figyeltek meg, és megállapították, hogy azok az alanyok, akik nem mérték a súlyukat, hízni kezdtek. Azok közül azonban, akik mérték magukat, sokan fogytak, ráadásul a hasi zsírréteget is csökkentették.

Lehet, hogy másnap (miután látják a súlynövekedést) egy kicsit többet mozognak, vagy jobban odafigyelnek arra, hogy mit esznek. Az alanyok maguk választják ki, hogyan módosítják a viselkedésüket, ami hatékony lehet, mert tudjuk, hogy a beavatkozások nem egyformák

– mesélte a Jamie Cooper, a tanulmány társszerzője.

A szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy az elhízás gyakran az évek során felszedett apró súlytöbblet eredménye, de a mérlegelés hatására megelőzhető lehet, hogy valaki apránként szedje fel a kilókat.

Forrásunk volt.


Még több a fogyásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.