A fogorvosnál még erre a betegségre is fény derülhet!

Alap, hogy évente egyszer felkeressük a fogorvost, hogy átvizsgálja a fogainkat. De fogazatunk egészsége mellett más betegségekre is fény derülhet a fogorvosi rendelőben!

Azt mindenki tudja, hogy évente egyszer szükséges (lenne) felkeresni a fogorvost, hogy felmérje fogazatunk, szájüregünk állapotát és szükség esetén fogorvosi eszközökkel segítse fogazatunk egészségi állapotának javulását, megőrzését. Azt azonban kevesen tudják, hogy a fogak romlása egyéb, nem szájüregi betegségekre is utalhat - többek között a reflux-betegségre is.

Olvasd el kapcsolódó cikkünket!:

Tudj meg mindent a refluxról!

Korábbi cikkünkben a reflux tüneteit, kialakulásának okait, valamint kezelési lehetőségeit gyűjtöttük össze. Röviden: a reflux-betegség a tápcsatorna felső szakaszának működési zavara: a gyomor- és nyombél-tartalom a gyomorsavakkal és emésztőnedvekkel keveredve a haladási iránnyal ellentétesen mozog, visszajut a nyelőcsőbe, illetve akár a szájüregbe is, ahol kellemetlen tüneteket és szervi elváltozásokat is okozhat.

Ezúttal dr. Fekete Edit, a Rózsakert Medical Center fogorvosa segítségével azt vesszük sorra, milyen szájüregi tünetei lehetnek a refluxnak, hogyan tudjuk felismerni, illetve megvédeni fogainkat az eróziótól.

dr. Fekete Edit, fogorvos

A reflux-betegség szájüreget érintő tünetei

A reflux-betegség szájüreget érintő tünetei közé az alábbiak tartoznak:

  • szájüregi égés,
  • rossz szájíz,
  • kellemetlen szájszag,
  • a szájüregbe jutó savak miatt jelentkező fogerózió.

Normál esetben a száj pH-értéke 7-es. A visszajutó gyomorsav hatására azonban a száj pH-értéke csökken, savassá válik. Amennyiben ez a savas állapot tartósan fennáll, a fogak és a fogíny károsodhat, fogínygyulladás is kialakulhat. A savak maró hatásuk miatt kikezdik a fogzománcot, kioldják belőle az ásványi anyagokat, így ellenállóképességük csökken. Súlyos esetben a folyamat odáig fajulhat, hogy akár a fog/fogak elveszítésével is járhat.

Olvasd el kapcsolódó cikkünket!:

5 tipp a hatékony fogmosáshoz

Mit tehetnek a refluxosok a száj és a fogaik egészségének megőrzésében?

A már diagnosztizált reflux-betegséggel élőknek az alábbiakra érdemes odafigyelniük:

  • rendszeres fogászati állapotfelmérés,
  • fluoridtartalmú fogkrémek rendszeres használata,
  • savmegkötő szájöblögetők alkalmazása,
  • fluorid-gél/lakk/paszta rendszeres alkalmazása,
  • kerülendő a savas ételek és italok fogyasztása,
  • javasolt a gyakori vízfogyasztás, valamint a nyáltermelést fokozó ételek, italok fogyasztása,
  • kerülendő a fogfehérítő hatású fogrémek használata,
  • kemény sörtéjű fogkefe helyett válasszunk normál, vagy puha sörtéjűt,
  • prevenciós jelleggel éjszaka fogvédő sín használata javasolt,
  • súlyosabb esetekben a koronák jelenthetnek megoldást.

Ha reflux-betegségre gyanakszunk vagy a fogorvosunk jelzi, hogy fennállhat ez a betegség, akkor keressük fel háziorvosunkat vagy gasztroenterológus szakorvost.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Krémes, mézes-mustáros csirkemell

Krémes, mézes-mustáros csirke: lágy, szájban omlós csirkemell és selymes mézes-mustáros szósz, egy igazi, megunhatatlan klasszikus. Gyorsan és egyszerűen elkészíthető, így remek a ...

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...