Így vond be biztonságosan és szórakoztatóan a sütésbe a gyerekeket

A sütés az egyik legmelegebb terep, ha azt fontolgatjuk, szeretnénk a gyerekekkel együtt végezni. A konyhai feladatok közül azonban akad számos teendő, amelyeket ügyesen elvégezhetünk velük, ezeket mutatjuk meg nektek. (x)

Biztosan mindannyian láttátok már Romant, az ötéves kisfiút, aki immáron négy éve Youtuberkedik, videókon főz, és szórakoztatja a felnőtteket. Imádja az olasz ételeket, belenyal bármibe, és bámulatosan kéri mindig a következő alapanyagot a tálba az összekeveréshez. Nem javasoljuk, hogy ilyen módon villogjatok a gyermeketekkel, hiszen ő még nem tudja, hogy ez hogyan befolyásolja a továbbiakban az életét. Az viszont biztos, hogy nem lehet elég korán bevonni a kicsiket a konyhai teendőkbe. Most a sütésről osztunk meg veletek pár gondolatot, miként és mely mozzanatokba tudjátok biztonsággal bevonni őket.

Könnyű feladatok

A legegyszerűbb móka, ha rögtön az elején együtt méritek ki az alapanyagokat kisebb-nagyobb tálakba. Nem lesz kevés mosogatnivaló a végén, és takaríthattok is pluszban, hiszen a tojástörésnél biztosan melléfolyik majd egy kevés, de ki törődik ezzel, ha annyi sok színes élménnyel gazdagabbak lesztek. A papírtörlőzés is lehet mulatságos.

Minden a keverőtálba kerül

A kiporciózott hozzávalók a megfelelő időben és rendben kerülnek a keverőtálba. Ha már túl van az első osztályon a gyermek, maga olvashatja fel hangosan az elkészítés fázisait, majd mehetnek a száraz és a nedves alapanyagok is külön-külön feldolgozásra. A háztartási robotgépek működtetését egyelőre tartsuk meg magunknak, vagy dolgozzunk hagyományos módon, habverővel, kicsit hosszabb lesz és nagyon mancsos, de ilyenkor röpülnek a percek.

Vágjon az iskolai papírvágó ollójával a konyhában is!

Sütőpapírvágás ollóval

Igen, ollóval szabhatja formára a sütőpapírt a gyermek. Megkérhetjük, hozza oda az iskolai papírvágó ollóját, mely lekerekített végű, kisebb, kifejezetten az ő kezére áll, már használta és ügyes vele. Nagy hercehurcát is lehet ebből csinálni, akár ceruzával kijelölhetitek, pontosan mekkorára lesz szükségetek, valódi sütőpapír-szabászműhelyt alakíthattok ki.

Tűzhely = tüzes hely

A kikevert tészta végül a kipapírozott tepsibe kerülhet szülői segítséggel, mert a tállal való közös súlya még elég sok lenne a kis kezeknek. A tűzhely használata előtt azonban tartsunk egy gyorstalpalót, a pillanatnyi megállás, kis pihenés, szörpözés közben mélyen a szemükbe nézve jobban megértik, mennyire veszélyes lehet ez a folyamat. Nem kell ijesztgetni senkit, csak tényszerűen elmondani, mi történik a sütőben a bekapcsolás után, és attól jobb távol maradni, egyelőre még hagyják, hogy a süti berakását és kivételét mi végezzük.

Díszítsük együtt a sütiket!

Díszítés

Hagyjuk, hogy a süti kihűljön, helyezzük messzebbre. Közben egy kis közös takarítás, pucolás, és utána jöhet a jól megérdemelt dekoráció. Ha kell azt a sütit díszíteni, ha nem, akkor is lássunk neki, mert ez a legjobb móka. Elő a cukormázzal, a cukorgyöngyökkel, a csokidarával, ne érdekeljen, ha túl csicsásra sikeredik, innentől adjuk át a gyermek képzeletének a terepet, hagyjuk kibontakozni. A süti felvágásánál kérjük meg, hogy álljon kicsit messzebb, és egyenként adja a kistányérokat a szeletekhez.

Még több biztonsági tipp:

  • Mielőtt elkezditek a munkálatokat, minden éles és veszélyes tárgyat pakolj el a pultról, ne kerüljön a gyermek keze ügyébe véletlenül sem.
  • Egy ilyen közös főzés az egyik legjobb alkalom a kézmosás tudatosítására, rögtön az elején, aztán minden olyan munkafolyamat után végezzétek együtt, amikor szükséges.
  • Ha mégis megvan a baj, legyen kéznél elsősegélycsomag, ragtapasz és fertőtlenítő, de ha mindketten kellőképpen elővigyázatosak vagytok, remélhetőleg nem kell a doktornál végződnie a nagy kalandnak.
  • Fontos a folyamatos kommunikáció, minden részfolyamat előtt beszéljétek meg, most mit csináltok, milyen alapanyagokat használtok, miért pont ezeket, és legfőképpen, hogy ki-mit csinál majd éppen.
  • Ha túl hebrencs a gyermek, és nem azt csinálja, amit megbeszéltetek, vagy direkt rosszalkodik, akkor nem alkalmas az időpont a közös munkára, próbáld megnyugtatni, újból átbeszélni vele az egészet, vagy halasszátok el, nehogy baleset történjen, nekik is lehet rossz napjuk.
  • Minden, amiről eszetekbe jut valami mese vagy mondóka, azt idézzétek fel munka közben, ezzel is színesítve a projektet, a végén pedig kérj egy emlékrajzot a napotokról.
  • Ha jól sikerült az együttműködés, ne felejtsd el megdicsérni, és keríteni egy következő időpontot a folytatáshoz. Amit egyszer megbeszéltetek, azt nem szabad elfelejteni, az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó!

Keress még több konyhai praktikát a Konyha - Vágod? rovatunkban!

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...