Ezek a gyakorlatok segítenek csuklófájdalom esetén

Ha irodai munkát végzünk, akkor a csuklónk gyakran erős igénybevételnek van kitéve. Ilyenkor nem csoda, ha időnként megfájdul. A következő gyakorlatokkal ezt meg lehet előzni, Illetve, ha már megtörtént a baj, akkor segíthetünk is magunkon velük.

A rendszeres nyújtó és erősítő gyakorlatok azok, amelyek a csukló ízületeit megvédik a túlterheléstől, és csak ezekkel kerülhető el hosszútávon is a fájdalom megjelenése. A gyakorlatok ínakra gyakorolt nyújtó hatása különösen fontos. A cél az, hogy a korral se veszítsünk a csukló hajlékonyságából.

getty

A kézfejünk akkor megfelelően hajlékony, ha mindkét irányba el tudjuk fordítani legalább derékszögben. Ha ez nem sikerül, akkor feltétlenül próbáljuk ki a következő gyakorlatot:

Támaszkodjunk meg a két kezünkön olyan módon, hogy közben a talpunk is a földön van. Ez a jógából ismert lefelé néző kutyapóz: ebben a testtartásban kezdjük el lassan úgy előre tolni a felsőtestünket, hogy érezzük, hogy a csuklónk belső, tenyér oldali része nyúlik.

getty

Ha erősítenénk a csuklóizmokat, akkor nyitott kézfejjel ugyanabban a pozícióban próbáljuk meg a tenyerünket elemelni a földtől, úgy, hogy csak az ujjak tartsák a testsúlyt. Ezt tartsuk ki néhány másodpercig, majd ismételjük meg. Nem az a cél, hogy a gyakorlat fájdalmat okozzon, csak addig csináljuk, amíg megerőltető ugyan, de nem szúr, hasogat vagy remeg a kezünk.

Ahhoz, hogy ezek a gyakorlatok hatásosak legyenek, természetesen rendszeresen el kell végezni őket. A legjobb, ha naponta többször is megcsináljuk. Arra azonban figyeljünk, hogy ne terheljük túl közben az ízületeket, mert akkor az fog fájdalommal járni hosszú távon.

Ezeket olvastad már?

Forrásunk volt.

Szerző: Kessel Krisztina

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.