Ez a tejtermék drágulhat már ősztől, ráadásul kevesebb is lehet belőle

Minőségi javulást várnak a hazai tehenészetektől, ez pedig kihathat az árakra is, amik az elmúlt időszakban sem alakultak túl jól...

Már ősszel brutálisan drágulhat a tejföl a boltokban. Ennek oka, hogy a hazai feldolgozóknak külföldről kell beszerezniük az egy év alatt háromszorosára drágult zsíros tejszínt, mert magyar tejek beltartalmi értéke alacsony.

Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke a Magyar Időknek elmondta, hogy a negyvenszázalékos tejszín esetében is: míg tavaly májusban egy euróért kelt el a tejszín, most 2,8 eurót fizetnek érte a felvásárlók. A drágulás pedig a következő hetekben-hónapokban is folytatódik, így ősszel már a három eurót is meghaladhatja a tejszín ára.

Az egyelőre kérdéses, hogy jut-e majd elég elég tejföl a boltokba, s mennyit kell majd érte fizetni. A magyar gyártók arra ösztönöznék a hazai tehenészeteket, hogy megfelelő takarmányozási rendszerrel növeljék az előállított tej beltartalmi értékeit, így csökkentve kiszolgáltatottságukat az EU-s piac felé.

A tejföl drágulása már most is látható, de ha a piaci árak nem változnak, a folyamat aligha lesz visszafordítható. AzAgrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) piaci árinformációs rendszere szerint a tertermékek fogyasztói átlagárai így alakultak az elmúlt hetekben. Vastagon jelöltük azokat a tejterméket, ahol drágulás tapasztalható:

...ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.