Annyi siránkozós cikket és posztot olvastam már, ahol a szerzők átkozzák azt, aki nem ismeri az igazi carbonara képletét. Nem az ő hibájuk, ugyanis mégis ki tanította volna meg nekik? Ki mondta volna, hogy badarság tejszínnel meg gépsonkával felütni? A porokról meg ugye most ne is beszéljünk...
Nem az a baj, hogy az olasz gasztronómiát szégyenítenénk meg, amennyiben nem úgy főzzük, mint egy mamma, hanem hogy annyival, de annyival egyszerűbb (meg finomabb) az oridzsinál receptúra, hogy kár tovább mókolni és bűvészkedni vele. Fogunk egy adag füstölt szalonnát, ami olaszéknál a pancetta ugye, ezt lesütjük, kiszedjük. Következő lépésben fogunk egy adag tésztát, forró vízben megfőzzük, keveset félreteszünk a levéből. A még forró tésztát a szalonnazsíros serpenyőbe dobjuk, ráöntjük a tojásos-sajtos keveréket, adunk neki keveset a főzővízből, és az egészet addig kavargatjuk, amíg egy vékony szósz be nem vonja a tésztát. Jöhet rá a pirított szalonna meg egy jó löket sajt, és kész. Ennyi. Egyszerű, hipergyors, brutálfinom.
Nyilván ezt is el lehet szúrni, méghozzá egy ponton: rántottás tésztát csinálunk belőle. Ennek elkerülése végett legyünk észnél, amikor a forró tésztát visszatesszük a serpenyőbe, mert ekkor már semmi szükség, hogy menjen alatt a láng, zárjuk el azonnal! Bőven elég lesz a kifőtt tészta hője, hogy a tojás állaga krémes legyen, de mégse rántotta.
És ha mindennek a tudásnak a birtokában vagyunk, akkor el lehet kezdeni variálni a dolgot. Zöldségekkel feldobni, vagy magyarosítani. Na nem az elején említett sonka-tejszín kombóra, hanem mondjuk egy jóféle házi füstölt kolbászra gondolok, ami szuper plusz ízt ad az ételnek.
