Én azon szerencsések közé tartozom, akinek nem kellett gyerekkorában tökfőzeléket ennie. Nagymamám jó előre elintézte ezt nekem - anyám olyan öt éves lehetett, mikor a sokak számára ismerős szúrós tekintettel kísért: "addig nem állsz fel innen, míg meg nem eszed a főzeléket" felkiáltással nagyi bele nem diktált egy tányér tököt. Anyám ugyan megette, de olyan rosszul lett utána, hogy kórházban kötött ki. Ma biztos születne az esetről három gyerekvédő cikk, a hatvanas években ez a buta pedagógia még nem keltett akkora megbotránkoztatást, csak annyi lett az ügy kimenetele, hogy anyám azóta sem eszik tökfőzeléket, és belénk soha semmilyen ételt nem kényszerített.
Emiatt nem is nagyon emlékszem, hogy sokszor találkoztam volna ezzel a gyerekek rémálmának kikiáltott étellel, ennek ellenére úgy voltam, vele, mint a kémia- és fizikaórákkal: még csak tíz éves voltam, soha egyikhez sem volt szerencsém, de előre utáltam őket. Egy alkalomra mégis emlékszem: az óvónéni egyszer csellel (á, ezt úgysem mered megenni) rá akart venni, hogy eltüntessem a tányér tartalmát, de pár kanál után feladtam a harcot.
Szerintem már az egyetemre jártam, mikor egyszer a húgom - nem is tudom, milyen indíttatásból, hiszen egy alomból származunk - rájött, hogy ő tökfőzeléket enne, és egy régi Lajos Mari főzelékeskönyvből rittyentett egyet. A fazéknyi főzeléknek semmi köze nem volt az általam megszokottakhoz, azaz nem úszott vastag, fehér csirízes rántásban, nem volt a felismerhetetlenségig összepárolva benne a gyalult tök - szépen kivehető, számolhatóan különálló gyufaszálra vágott tök, és a paprikától enyhén narancssárga, nem túl sűrű szósz. Kulináris érdeklődésem már nyiladozott, úgyhogy először csak egy kanállal ettem, aztán egy tányérral, aztán még eggyel. A tökfőzeléket azóta is nagyon szeretem, amint meglátom a piacon a zsenge tököt, már viszem is haza.
Még valamikor áprilisban jártam a piacot Ádám barátommal,és azon filóztunk, miért is nem főznek ma itthon több főzeléket, miért van az, hogy ez a remek, olcsó, egészséges étel a legtöbb helyen rántásba fulladt, agyonpárolt zöldségekből álló borzalom lett, és milyen jó, hogy legalább pár étterem és néhány fiatal szakács van, aki foglalkozik a témával, és visszaadja a főzelék becsületét. Ő mindjárt felvázolt egy tökfőzelékreceptet, ahogy ő készítené, én meg mindjárt sajnáltam, hogy még nincs tökszezon. Mivel idén nyáron két hónapon keresztül gyakorlatilag szétfőztem magam - még titok, hogy miért, de nemsokára elárulom - , nem maradt időm a jó kis klasszikusokra, alig ettem lecsót, és a héten döbbentem rá, hogy tököt egyáltalán nem főztem! Gyorsan hívtam Ádámot, hogy mi is volt abban a teoretikus áprilisi főzelékben, aztán meg is csináltam. Jelentem, életem legjobb tökfőzelékét sikerült összehoznom. Semmi rántás, semmi habarás, és gyakorlatilag 20 perc alatt elkészült.
