10 éve nem látott szintre kerültek az élelmiszerárak

A legújabb jelentések szerint történelmi csúcson voltak 2021-ben az élelmiszerárak. Az előző évben azonban nemcsak az árak, hanem a kereslet is nőtt az egész világon. A drágulás sok helyen komoly problémákat okozott.

Rekordszinten voltak az élelmiszerárak az előző évben, derült ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) csütörtöki jelentéséből. Az árváltozást figyelő index 28 százalékos növekedést regisztrált, ezzel megdőlt a 10 évvel ezelőtti csúcs. A szervezet az élelmiszerárak helyzetén kívül növekvő keresletről és akadozó ellátási láncokról is jelentést tett.

10 éve nem látott szintre kerültek az élelmiszerárak

Világszinten emelkedett néhány, a FAO által vizsgált alapélelmiszer ára a tavalyi évben. Átlagosan 28,1%-os emelkedést jelzett az index, ami öt alapanyag árát figyeli:

  • növényi olajok
  • szemestermények
  • húsfélék
  • tejtermékek
  • cukor

Ezek összesítéséből kiderült, hogy az elmúlt 10 évben egyszer sem volt ilyen magas szinten az élelmiszerek ára: utoljára 2011-ben jeleztek hasonló szintet, akkor az index 131,9 ponton állt. A 2021-es adat ezt közelítette meg, ugyanis az évi átlag 125,7 pont volt.

A tavalyi év két másik csúcsot is hozott: a szemestermények 2012 óta most voltak a legdrágábbak, míg a növényi olaj átlagos ára is rég ért el ilyen szinteket.

A FAO jelentése alapján a legtöbb élelmiszer esetében nagyot nőtt a kereslet, ami a világszintű termelési problémákkal összejátszva hozta el az áremelkedést. A tejpor, baromfi, növényi olajok és az árpa iránt kifejezetten nagy volt tavaly az igény.

Szintén aggasztó megfigyelés, hogy 2021-ben több országban is hírt adtak az élelmiszerellátás akadozásáról.

Forrásunk volt.


Hírek, érdekességek és furcsaságok a nagyvilágból:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Krémes „arany” burgonyasaláta

Ez a krémes amerikai burgonyasaláta pont az a fajta köret, amit egyszer elkészítünk, aztán minden nyári grillezésre, piknikre és családi ebédre újra kérnek belőle. A sárga húsú ...

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Címlapról ajánljuk

Így éleszd fel a hervadt muskátlit a kánikula után: néhány...

A muskátli igazi klasszikus a balkonokon és az ablakpárkányokon, de a hosszú nyári hőség még ezt a strapabíró növényt is megviselheti. Ha azt veszed észre, hogy egyre kevesebb rajta a virág, a levelei fakóbbak, vagy egyszerűen megtorpant a fejlődésben, még nincs veszve semmi. Néhány egyszerű lépéssel új lendületet adhatsz neki, és akár az ősz első heteiben is gyönyörködhetsz a színes virágokban.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...