Egy-egy finomság megvásárlásával segíthetsz a rászorulókon

Hazánkban évente 1,8 millió tonna élelmiszer landol a szemetesben, miközben sokaknak nincs mit az asztalra tenniük, és nélkülözni kényszerülnek. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által életre hívott Együnk Egymásért program a rászorulók élelmezését segíti az őszi hónapokban, amihez az Egyesület vendéglátóhelyek és munkatársi közösségek jelentkezését várja folyamatosan.

Az Együnk Egymásért program a hazai gasztronómiai élet egyik legnagyobb hagyományú jótékonysági összefogása, mely idén 10. születésnapját ünnepli.

Szeptember és december között országszerte számos étterem, cukrászda és kávézó segíti egy-egy főétel, sütemény vagy menü árából az Élelmiszerbank étel- és életmentő munkáját. „Jót enni és jót tenni” – hirdeti a program mottója, hiszen miközben a csatlakozó a vendéglátóhelyek látogatói kulináris élményekkel gazdagodnak, fogyasztásukkal egyúttal jó ügyet is támogatnak.

A szeptember 1-én indult jubileumi program idei célja 250 000 adag étel eljuttatása rászorulókhoz.

Ha éppen nincs időd a sütés-főzésre, és megéheztél akár vidéken vagy a fővárosban, esetleg édes élményekre vágysz, jó hírrel szolgálhatunk: csak fel kell keresned a csatlakozó vendéglátóhelyek egyikét, és a jótevő fogás választásával te is segíthetsz a rászorulókon. A csatlakozó vendéglátóhelyek listája.

A vidéki éttermeket tömörítő Stílusos Vidéki Éttermiség 9 étterme is csatlakozott a kampányhoz. Csatlakozó SVÉT éttermek Mindannyian a szívből jövő, minőségi vendéglátásban hisznek. Az édes ízélmény pedig garantált  a Home of Franziskánál.

A szigetmonostori Rosinante mini burgerrel jótékonykodik:

Szabi a Pék az étlapon szereplő desszertek után kínál felajánlást (Házi tiramisu):

A Jankovich Kúria bazsalikomos, almás pohárdesszerttel támogat:

Home of Franziska felajánlása a vegán csokis-málnás sütemény:

Az Együnk Egymásért programon keresztül az éttermek, cukrászdák és magánemberek is lehetőséget kapnak a segítésre, együtt tehetnek az Élelmiszerbankkal közösen az élelmiszerpazarlás és a nélkülözés csökkentéséért. Az Élelmiszerbank lejáratközeli vagy csomagolási hibás élelmiszereket tud megmenteni és elszállítani áruházak polcairól és élelmiszergyártók raktáraiból, hogy rászoruló embereket segítsen vele.

Látogass el a csatlakozó vendéglátóhelyekre és válaszd az Élelmiszerbankot támogató fogásokat! Csatlakozók listája ITT!

Részletek, információk itt!

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

További cikkek