Kevesebb só, zsír és cukor: egészségesebb termékek jönnek a Tesco polcaira

Új egészségügyi stratégiájában az üzletlánc fel akarja hívni a figyelmet a fenntartható és kiegyensúlyozott táplálkozásra. A kampány a magyar vásárlóknak is szól.

Az egészséges életvitel mindig is fontos volt, azonban napjainkban egyre nagyobb hangsúly kerül a témára. Ennek alapköve a kiegyensúlyozott étrend: ezzel tehetjük a legtöbbet, hogy egészségesen éljünk. Három új vállalásával a Tesco az egészséges életmódot és a kiegyensúlyozott étrendet támogatja: egészséges élelmiszerek arányának növelésével a boltok polcain, valamint az online értékesítésben is.

A Tesco Magyarországra is kiterjeszti az egészséges életmódot támogató új, ambiciózus célkitűzéseit

A három új vállalás pedig a következő:

  • az egészségesebb termékek arányának növelése a megfelelő módszertan kidolgozásával, mely rögzíti a kiindulási állapotot, valamint a 2022 végéig elérni tervezett célokat
  • a növényi alapú, húst helyettesítő termékek értékesítésének 300 százalékos növelése 2025-re
  • olyan terv kidolgozása, amely a sajátmárkás termékeket azok összetételének megváltoztatásával egészségesebbé teszi

A három most bejelentett célkitűzés a magyar, szlovák, valamint a cseh piacra vonatkozik és összhangban áll az Egyesült Királyságban érvényes, hasonlóan ambiciózus célokkal.

A vállalások elérése érdekében tett első lépés az egészséges életmódot támogató kínálat jelenlegi arányának felmérése, majd a pontos célok megállapítása. Emellett az áruházlánc a növényi alapú élelmiszereket is könnyebben elérhetővé teszi, valamint elindítja a sajátmárkás termékek átalakítására irányuló széles körű programját.

Ennek keretében a Tesco sajátmárkás termékek összetételében csökkenti a só, a zsír, valamint a cukor mennyiségét, és ezzel párhuzamosan növeli azok gyümölcs-, zöldség-, valamint rosttartalmát.

Magyarországon az üzletlánc jelenleg 148 növényi alapú helyettesítő- és 354 különféle glutén-, laktóz-, tejtermék- vagy cukormentes terméket kínál.

Szeretnénk a lehető legegyszerűbbé tenni vásárlóink számára az egészségesebb termékek beszerzését.

"A most bejelentett vállalások a vásárlóink számára fontos területen gyorsítják fel a kínálatunk fejlesztését, és újabb lépést jelentenek a zöldség-gyümölcs vásárlások növelése, valamint a növényi alapú és FreeFrom termékcsaládunk bevezetése mellett. Célkitűzéseinknek köszönhetően minden vásárlónk – bárhol és bármikor is forduljon hozzánk – még könnyebben elérheti majd az egészségesebb táplálkozást biztosító, megfizethető és fenntartható élelmiszereket” – mondta Matt Simister, a Tesco közép-európai vezérigazgatója


Tudj meg mindent az egészségesebb táplálkozásról:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.