Megint drágult a barack: ennyiért kaphatsz most egy kilót

Két év alatt hatszorosára emelkedett az őszibarack ára, de a sárgabarackért is többet kell fizetni. Az alacsonyabb keresetűeknek szinte már megfizethetetlen mindkét gyümölcs.

Hasonlóan a málnához és az eperhez sajnos a barack ára is az egekben van jelenleg. Azénpénzem.hu számításai alapján 17 százalékkal kerülnek többe a zöldségek a tavalyinál. Az oldal felhívta a figyelmet, hogy a piacokon az utóbbi időszakban olyannyira megemelkedett néhány termék ára, hogy azok már szinte elérhetetlenek a kis nyugdíjat kapó, illetve alacsony keresetű emberek számára.

Megint drágult a barack ára: ennyiért kaphatsz most egy kilót

Egekben a barack ára

Az őszibarackért tavaly egy ezrest kellett fizetni, az idén viszont - például a Kórház utcai vásárcsarnokban - 1780 forintét kínálták a gyümölcs kilóját. A budapesti vásárcsarnokokban a mostani átlagár is meghaladta az 1100 forintot. Csak összehasonlításként: a Nagybani piacon július utolsó előtti hetében 2019-ben 250 forint alatti áron is meg lehetett kapni az őszibarack kilóját. Abban az évben a 800 forintot sem érte el a kilónkénti ár, míg idén már 1800 forintot is elkérnek érte.

A sárgabarack ára szintén sokat emelkedett. 2019-ben még teljesen elképzelhetetlen lett volna akár a 800 forintos kilónkénti ár is. 2020-ban a Fehérvári úti piacon viszont az Azénpénzem.hu munkatársai majdnem 1700 forintot kóstáló kajszira bukkantak, az idén pedig a Rákóczi téri csarnokban 1800 forintot is elkértek ezért a gyümölcsért. Két év alatt tehát elképesztő mértékben futottak fel a gyümölcsárak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...