Egy dolog, amitől lehet, hogy neked is érdemes megválnod a konyhában minden tavasszal

Ha nem szeretsz selejtezni, akkor is van egy valami, amitől mindenképpen érdemes tavasszal megválnod.

Ha az ember kis lakásban él, időről-időre arra kényszerül, hogy selejtezzen. Ez nem egy minimalista hóbort, vagy egy divatnak való behódolás, hanem egészen egyszerűen a kényszer. Ha nem selejtezel, nem férsz el. Ennyire egyszerű.

Emlékszem, mikor öt évvel ezelőtt beköltöztem a lakásomba, annyira kevés tárgyam volt, hogy alig volt mit a polcokra tenni a konyhában. Aztán gyorsan eltelt az a pár év, és megtelt minden fiók és polc a legkülönfélébb konyhai eszközökkel:

hasznosakkal és haszontalanokkal, tényleg volt ott minden. Egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy nem csak a ruhás szekrényben, hanem a konyhámban is meg kell válogatnom a dolgaimat. És hidd el, neked is.

Miket érdemes kidobni a konyhaszekrényből?

Először is minden olyan eszközt, amiket nem használsz, mert nehéz, bonyolult, lusta vagy használat után elmosni, vagy már arra sem emlékszel, hogy van neked olyan. Ezeket mind-mind ajándékozd el a családtagok és barátok között, mert biztos lesz olyan, akinek meg pont ez hiányzik.

Ezután vedd kezelésbe a fűszerpolcot vagy fiókot. Mert bizony itt lesznek azok a dolgok, amiktől neked is érdemes megválnod minden tavasszal. A curry és a fahéj például hamar elveszíti az erejét és aromáit, ezeket nem érdemes hosszan tartogatni. Az egészben tárolt, szemes fűszerek szavatossága átlagosan 3 év, az őrölteké maximum 1 év. Ennek megfelelően érdemes újragondolni a készleteket és megválni azoktól, amik már régóta vannak nyitva.

A fűszerek válogatásával persze nem kell megvárnod mindig a tavaszt, hiszen az év bármelyik időszaka megfelel a szortírozásra. Azért szerencsés évszakváltásra időzíteni ezt, mert a jó idővel és a friss zöldségekkel az ételeink is változnak, több a saláta és a könnyű fogás, ami jó alkalom a fűszerezési szokások újragondolására is.

Könnyű saláták tavaszi zöldségekből:

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...