Díjazza a fiatal magyar írókat a Mastercard

Kortárs kulturális programot indít a Mastercard. Elsőként irodalmi díjat osztanak ki fiatal, magyar írók számára 2021-ben, majd a kultúra egyéb területein is szeretnék ösztönözni a hazai művészeket.

A program felvezetőjeként népszerű kortárs írók és streetfotósok együttműködésével 20/20 néven érzékenyítő kampánnyal jelentkezik a Mastercard idén decemberben, amellyel fontos társadalmi problémákra szeretnék felhívni a figyelmet.

Ezt követően 2021 elején irodalmi díjat alapítanak 40 év alatti írók számára, majd a jövő év során szeretnék a programot kiterjeszteni más művészeti ágak felkarolásával is, mindezzel hangsúlyozva a magyar kultúra melletti hosszú távú elkötelezettségüket.
A jövő évben induló program felvezető kampányában a Könyves Magazin segíti a fizetéstechnológiai céget: 20/20 néven egy érzékenyítő kampány indult ma útjára. A Budapest Street Photography Collective fotósainak képei alapján – amelyek 20 szemszögből dolgoznak fel a megadott témákban történeteket – 20 kortárs író alkotását olvashatjuk a projektoldalon szegénység, digitalizáció és környezetvédelem témakörben.Többek között olyan népszerű művészek csatlakoztak a kampányhoz, mint Grecsó Krisztián, Lackfi János, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Simon Márton vagy éppen Závada Péter.

Temesi Ádám fotója

„Felelős vállalatként nagyon fontos számunkra, hogy a napi tevékenységünkön felül olyan, a helyi közösségeket érintő területeken is jelen legyünk, mint például a kultúra. Évek óta elkötelezett támogatói vagyunk a kortárs magyar kultúrának, a mostani lépésünkkel is tovább szeretnénk erősíteni ezt a szerepünket. Mindezek mellett szeretnénk felhívni a figyelmet olyan égető problémákra, mint a szegénység, a digitális leszakadás vagy a környezetvédelem” – mondta a bejelentés kapcsán Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója. „Hisszük, hogy a rendelkezésünkre álló technológia és erőforrások segítségével a kultúrán keresztül is értéket tudunk teremteni a társadalom számára.”
“A világ a minél mélyebb és sokszínűbb együttműködések irányába tart. A Mastercard nem a válaszaihoz keresett projektet, hanem a kérdéseihez, ami ettől vált izgalmassá. Ahhoz, hogy elképzeljük, milyen lesz Magyarország a jövőben, előbb rögzítenünk kell, milyen most. Sok nézőpont és történet felől közelítünk a válaszokhoz, de még mindig csak kérdések maradnak. Írók, költők és fotósok együttműködése teszi láthatóvá, milyen is volt ez az évünk, és segít tovább gondolni a következő lépést"
- nyilatkozta Valuska László, a Könyves Magazin főszerkesztője.

„Nagyon örültünk, hogy megkeresett minket a Mastercard ezzel a feladattal, mert bár a street fotó céljait, ambícióit tekintve nem egy kritikus műfaj, attól még rámutat vagy rákérdez bizonyos társa-dalmi problémákra, nehézségekre, pozitív vagy negatív tendenciákra. A legegyszerűbben fogalmazva tükröt tart és amennyire lehet, semleges marad. Nem tolmácsol, csak közvetít” – mondta a Budapest Street Photography Collective gondolatait tolmácsolva Chripkó Lili fotós. „Nagyon fontosnak tartottuk, hogy mindegyik témát giccs és közhelyek nélkül jelenítsük meg. A képekben vagy azok mögött rejlő empátiánkat a hozzájuk fűzött irodalmi alkotások is aláhúzzák.”

Folytatás 2021-ben

A jövő évi program is vállaltan és hangsúlyozottan célul tűzi ki, hogy bizonyos társadalmi ügyek és értékek szerepeljenek a fókuszában (digitalizáció, szegénység, környezetvédelem). A 2021 elején induló irodalmi díjra 40 év alatti írók pályázhatnak majd, számukra szeretne a Mastercard az írásra nyugodt, biztonságos időszakot teremteni ezzel a támogatással. A jelentkezés részleteiről és a pályázatról a Mastercard jövő januárban ad bővebb tájékoztatást.

Ezeket olvastad már?

#HÁZICSEMEGE: Honey CO

A Honey Co mögött Burgyán Attila áll, aki kiemelkedő élettani értékű, prémium minőségű krémmézeket készít. Ha egyszer megkóstoljátok őket, egész biztosan a rabjává váltok a különleges ízeknek.

Macsuga Viktória

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Nyári saslik bulgursalátával

A nyári szezon nem tart sokáig, ilyenkor érdemes kihasználni a különböző friss, szabadföldi zöldségeket, és minél többet fogyasztani belőlük. Ez a nyári saslik bulgursalátával ...

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

A legtöbben rossz időpontban fogyasztjuk a rostot, állítja a Harvard...

Ugye sok rostot eszel, és a tányérod nagyobbik felét a nyers zöldségek, hüvelyesek, a jó minőségű fehérjék és a jó zsírok foglalják el, nem a lassan felszívódó péktermékek, szénhidrátok? Neves egyetemek szakértői szerint viszont az sem mindegy, mikor visszük be a legtöbb rostot - ha rendszeresen, már reggel rostdúsan étkezünk, a napi székletürítés gördülékenysége és az egészséges bélműködés alapvetés lehet.

Felejtsd el az otthoni feszkót: ez a 6 szobanövény a...

A növények nemcsak szépek és sokunk számára a lakás büszkeségei, hanem pozitív energiát és harmóniát is hozhatnak - legalábbis a feng shui elvei szerint. A szakértők szerint bizonyos szobanövények bőséget, jó energiákat vagy akár személyiségfejlődést vonzhatnak az otthonodba, miközben az egészségedet is támogatják.

Top Receptek

Zakuszka Erdélyből

A zakuszka egy erdélyi-román, grillezett zöldségkrém, amit nagy mennyiségben szoktak főzni, majd befőttes üvegekbe porciózzák, hogy így akár több hónapig is elálljon. Ha faszénen ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.