Desszertek és ajándékok, amikkel nem kell, hogy megvárd a karácsonyt

Idén tényleg nem lehet mindent az utolsó pillanatra hagyni, főleg, ha igazán különleges desszertekkel és ajándékokkal szeretnénk meglepni szeretteinket vagy akár saját magunkat. Íme néhány ötlet a virtuális térből, amelyekkel képtelenség melléfogni.

Vannak dolgok, amelyekből soha nem elég, főleg karácsony táján, hiszen legfőképpen édességekről van most szó. Tudjuk, a Mikulás már elment, épp ezért mi magunk is gondoskodhatunk róla, hogy sose fogyjunk ki a csokiból. Néhány évvel ezelőtt még az olyan táblás csokik, amelyekben például szicíliai citromos só vagy citromos pirított mák szerepelt, mint összetevő, csak a legexkluzívabb boltok polcain voltak megtalálhatók. Most viszont egy gombnyomással elérhetőek, és csinos kis dizájnjuknak köszönhetően tökéletes ajándék válhat belőlük. Aggodalomra semmi ok, azt is megértjük, ha az ember újragondolja a rendeléseit, amikor megérkeznek, és rájön, hogy tulajdonképpen jut abból egy kevés (vagy nem is olyan kevés) otthonra is. És ha nagy a „baj”, az újrarendelés, mint opció még mindig rendelkezésre áll.

BOLO.HU

Vagy ott vannak például a bonbonok. Tudtátok, hogy a Zax bonbonok mögött egy olyan hölgy áll, aki 50 felett volt, amikor eldöntötte, hogy pályát módosít, és onnantól teljes állásban a bonbonoknak szenteli magát? Inspiráló sikertörténet, még inspirálóbb finom bonbonokkal. Szerencsére ma már nem kell beérnünk a hagyományos, dobozos, celofános, szájpadlásra tapadó bonbonokkal, bár tény, hogy azoknak is megvolt a varázsuk. Volt, múlt időben. A Zax bonbonok egyrészt gyönyörűek, másrészt nagyon finomak és sokfélék.

Vannak, akiknek nem a gyönyörű, hanem inkább a vicces (de nem kevésbé finom) dolgok tetszenek. Ma már annyi őrületesen extra finomságból válogathatunk, hogy szinte nehéz dolgunk van. Ok, persze, legyen ez a legnehezebb dolog az életünkben, és akkor jók vagyunk. A Tenero például megalkotta a sétálós brownie műfaját, amely ráadásul Mikulás alakot formáz. Tudjuk, mi jár most a fejedben. Az, hogy ilyen neked is kell. Ne tétovázz, élvezd a felnőttkor egyik legklasszabb velejáróját, azaz hogy nem kell megvárnod a finomsággal a karácsonyt, de még az ebéd végét sem. Bárhol, bármikor megengedheted magadnak.

BOLO.HU

Akárcsak azt, hogy a bejglivel se várd meg az ünnepet. Tényleg, ki mondta, hogy bejglit csak karácsonykor lehet enni? Miért ne lehetne mondjuk két héttel korábban is? Igaz, hogy a korai rendelést amúgy sem árt megfontolni, mert a legjobb helyek sokszor limitált készlettel várják a karácsonyt, és lemaradni a bejgliről a karácsony egyik legnagyobb fiaskója lehet. Imádod a nagymamád verzióját? Elhisszük. De mivel idén sajnos sok nagymama nem fog egy légtérbe kerülni az unokákkal, idén azért te is lehetsz az, aki meglepi a nagymamát néhány rúd bejglivel. Ráadásul sok helyen a klasszikus mákos-diós verziókon kívül más ízek is megjelentek, például a szuperfinom marcipános.

Idén az is meggondolandó, hogy ha kedvenc helyeidről rendelsz finomságokat, akkor ahhoz is hozzájárulsz, hogy fenn tudjanak ezek a helyek maradni, és ha levonul ez a rémség, újra személyesen, testtel (és persze lélekkel) is élvezhesd ezeknek a szuper helyeknek a kínálatát. Rendeléseddel ráadásul két legyet ütsz egy csapásra, hiszen azokat, akiknek így választasz ajándékot, garantáltan örömet szerzel.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Ezeket olvastad már?

#HÁZICSEMEGE: Kanálka

Egy testvérpár áll a Kanálka mögött, akik az egészséges életmód jegyében varázsolnak az asztalokra különféle krémeket, zöldségszirmokat és chutney-kat, a vásárlók legnagyobb örömére.

Macsuga Viktória

#HÁZICSEMEGE: LYS Candles

A LYS Candles kézzel öntött prémium gyertyái természetes illóolajokkal készülnek szója-, repce- és kókuszviasz felhasználásával, de egyedi porcelánokra is lecsaphatsz a kínálatból.

Nosalty

#HÁZICSEMEGE: Mamka lekvár

Egy üveg lekvár a napsugarak, a föld, a növények ízét és zamatát zárja magába, és önmagában is isteni, de a süteményeket is egy új szintre emeli. A Mamka házi és adalékanyagmentes lekvárokat, szörpöket, eceteket és más finomságokat készít, amikkel tökéletes lehet az ünnepi menü.

Szász Nóri

A cikk a BOLO.HU együttműködésével jött létre.

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...