Demi Lovato megmutatta narancsbőrös fenekét

Az énekesnő sokáig küzdött a súlyával, de most úgy döntött, hogy elfogadja, nem teljesen tökéletes a teste.

Demi Lovato egy igazán nehéz időszakon van túl. Tavalyi drogtúladagolása óta, hihetetlen változáson ment keresztül, lelkileg és fizikailag egyaránt. Ezt bizonyítja legutóbbi Instagram posztja is, amiben retus nélkül mutatta meg a fenekét, ezzel is bebizonyítva, hogy végre elfogadta magát és túl tudott lépni a tavalyi év megpróbáltatásain.

Ez a legnagyobb félelmem. Egy bikinis fotó magamról, szerkesztés nélkül. Igen, ez cellulit. Szó szerint belefáradtam már, hogy szégyelljem a testem és megszerkesszem (igen, a többi bikinis fotó szerkesztett és utálom, hogy ezt csináltam, de ez az igazság). Ez az, amit kaptam. Akarom ezt az új fejezetet az életemben. Szóval ez vagyok én, szégyenérzet és félelem nélkül, büszkén arra a testre, ami olyan sok küzdelmen van túl és remélhetőleg lesz is még, ha egy napon szülhetek” – írta a kép alá Demi.

Szerintünk szuper, hogy Demi végre megbékélt a testével, azért pedig nagyon hálásak vagyunk neki, hogy megmutatta, az ő teste sem tökéletes.

Ezeket olvastad már?

Borítókép: Instagram

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Mustáros flekken sertéstartjából

A mustáros flekken igazi házias kedvenc, amit egyszerű elkészíteni, mégis nagyon ízes. A sertéstarja a pácnak köszönhetően szaftos és omlós marad, a mustár pedig kellemesen pikáns ...

Címlapról ajánljuk

Figyelem! Népszerű étrend-kiegészítőt hívtak vissza, mert túl sok cinket tartalmaz

Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyorsriasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés szerint egy, az Egyesült Államokból származó, online forgalmazott étrend-kiegészítő esetében megállapították, hogy a termék cinktartalma – a weboldalon közzétett információk alapján – meghaladja az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által meghatározott tolerálható felső beviteli szintet. A terméket a BioTechUSA Kft. által üzemeltetett ShopBuilder webáruházon keresztül is forgalmazták.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Hagyományos töltött paprika

Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé.  Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...