A csöröge valószínűleg a legegyszerűbb fánkunk, nem kell keleszteni, pihentetni sem muszáj, olyan alapanyagokból készül, amelyek minden konyhában megtalálhatók az év minden napján, mégis nagyon ritkán készítjük. Ennek nyilván köze van a bő forró zsírban sütéshez, amire az ember csak ritkán szánja rá magát, de ezen kívül más akadályát nem sikerült felfedeznem a csöröge rendszeres fogyasztásának.
A csöröge szót 1565-ben jegyezték le először, elnevezését nagy valószínűséggel a forró zsírban kisülő tészta csörgő hangja adta. Egy másik nyelvjárási szavunkkal, a csörgével (töpörtyű) párhuzamosan keletkezhetett. Valószínűleg a 19. században terjedt el igazán, és vált a magyarság kedvelt édességévé.
Olvastad már?
Bár a csörögét készíteni tényleg nem nagy ördöngösség, mégis sokféle változata létezik a receptnek. Van, aki egész tojással gyúrja a tésztát, de a legtöbben csak sárgájával, van, aki tejtermék nélkül készíti, de sokan tejföllel, és van, aki egy kis rummal is megbolondítja a tésztát.
Az igazi változatosságot viszont nem is a tészta hozzávalói, hanem a fánkocskák megformálása mutatja. A klasszikus forgácsfánk rombuszalakú, általában két cakkos bemetszés díszeleg rajta, melyen át ki is lehet fordítani a tésztát.
De vághatjuk a kinyújtott tésztát amorf alakzatokra, vékony csíkokra, négyzetekre, sőt, karikákra is. Talán a legmutatósabb herőce-féle a rózsafánk, virágfánk vagy haraszt.
A csöröge tésztáját vághatjuk vékony csíkokra is, majd a fakanál nyelére tekerve, arról a forró zsírba csúsztatva spirál alakú fánkot is süthetünk. Csomózhatjuk a háromszögeket, formálhatunk belőlük masnit, az eredmény mindenképpen finom lesz.
