Ezért nincs a boltok polcain több magyar csirkemell

A szakértők szerint több oka is vannak annak, hogy nincs elég magyar csirkemell.

Július elején a G7 gazdasági portál írt arról, hogy egyes élelmiszer-áruházakban, így például a Tescóban már csak szlovák csirkemellet lehet kapni. A témában az Infostart megkereste Bárány Lászlót, a Magyar Broilerszövetség elnökét és a Master Good Kft. tulajdonosát, aki részletesen kifejtette, miért nincs elég magyar csirkemellfilé.

Ezért nincs a boltok polcain több magyar csirkemell

Barány László cége az egyik legnagyobb beszállítója a Tesconak, így a Master Good Kft.-nél is érzékelik azt a keresletnövekedést, amit többek között a mellfilé árstopja okoz. A szakember elmondása szerint 25-30 százalékkal emelkedett meg a belkereskedelmi igénye. Annak, hogy ezt az áruházlánc nem tudja kielégíteni két oka is van.

A legfőbb ok, hogy az elmúlt hetek időjárása miatt a csirkeistállókban is nagyon megnőtt a hőmérséklet, ami hatással van az állatok növekedésére, ez azt jelenti, hogy 10-12 százalékkal kisebb élettömegű csirkéket kellett levágni.

Emellett megemelkedett energiaköltségek, valamint a madárinfluenza telepítési korlátozásai alakították ki azt a helyzetet március–áprilisban, hogy legalább 15 százalékkal kevesebb csibét sikerült letelepíteni.

A hiány pedig hatással volt az árakra is. Viszonyításként megjegyezte, hogy míg a Lajtától nyugatra közel 5 ezer forint egy kiló mellfilé, addig egy magyar vásárló 1650-1700 forintért jut hozzá, ami értelemszerűen felhajtja a belső keresletet.

Forrásaink voltak.


Még több izgalmas cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...