Cseresznyeszemle 2025: ennyiért veheted idén a boltban és a piacon

Az idei év sem ígér sok jót a cseresznyetermést illetően, hiszen csakúgy, mint a többi értékes csonthéjasunkat, ezt is megviselte a többször is beköszönő tavaszi fagy. Na, de lássuk, hol és mennyiért vehetünk cseresznyét 2025 nyarán!

Az idei cseresznyetermés jónak ígérkezett, egészen április elejéig, mikor két fagyos éjszaka is váratlanul érte a virágzó cseresznyefákat. Mivel az ország cseresznyetermő területének 90 százalékát érintette a fagy, így jelentősen megcsappant termésmennyiségre lehetett számítani. Nézzük, mennyiért tudjátok venni ennek tükrében 2025 nyarán a cseresznyét!

Cseresznye
Cseresznyeszemle 2025: ennyiért veheted idén a boltban és a piacon

A fagyok miatti általános virágkárok 80 százalék körüliek voltak, ami nagyon gyenge terméskötődést eredményezett.

A szokásos 10-12 ezer tonna cseresznye helyett idén mindössze 2-3 ezer tonnára lehet számítani, amely még a gazdaságos betakarítás alsó határát is alulmúlhatja.

Ezt a számot még esetleges aszály, viharkárok és gyümölcshullás is módosíthatja.

Mennyibe kerül (majd) a cseresznye 2025 nyarán?

A csekély mennyiségű termés tekintetében magas árakra lehet számítani idén nyáron. A piaci visszajelzések alapján már most is jelentősen emelkedett a cseresznye 2025 nyarára:

Nagybani piac (2025. június 12.):

  • I. osztályú: 1 800–2 500 Ft/kg
  • Extra minőség: 2 800–3 500 Ft/kg

Kiskereskedelem és termelői piacok:

  • Tatabányán: 3 750–4 500 Ft/kg (legdrágább 4 500 Ft/kg
  • Szekszárdon: 2 000 Ft/kg (apró szemű) és 3 000 Ft/kg átlagos cseresznye 

A szupermarketek kínálatában egyelőre nem jelent meg még a cseresznye, de az biztos, hogy nem lesz olcsó. Érdemes ellenben figyelni az akciókat, a helyi kiskerti kínálatot és a szedd magad lehetőségeket is, hogy egy kicsit olcsóbban tudjunk vásárolni.

Forrásunk volt.


Még több friss hír:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Egyedényes kókuszos csirkés rizs

Ez az egyedényes kókuszos csirkés rizs igazi megmentő a rohanós napokon, amikor valami finomat ennél, de nincs kedved órákig a konyhában állni. Egyetlen lábasban készül, mégis gazdag, ...

Címlapról ajánljuk

Meglepő teszteredmény – A drága főzőlap sem garancia a csúcsteljesítményre

Gyors, energiatakarékos és biztonságos – legalábbis ezt ígérik az indukciós főzőlapok. De vajon tényleg mindegyik jól teljesít palacsintasütésnél, vízforralásnál vagy amikor egyszerre több zónát használunk? A Tudatos Vásárlók Egyesülete 84 modellt vizsgált, meglepő eredményeket hozott a teszt, még a milliós készülékek között is nagy eltérések voltak.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos édes fánk

Életem első fánkját még lánykoromban készítettem. Kemény lett és száraz. Ezután évek teltek el és eszembe sem jutott, hogy újra nekiálljak. A kisfiam nagy fánkrajongó. Mondjuk is a ...

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...