Cindy Crawford még 53 évesen is elképesztően dögös - mutatjuk, miért!

Biztos a géneknek is van közük hozzá, de a szupermodell tesz is azért, hogy így nézzen ki.

Cindy Crawford nem véletlenül lett a '90-es évek egyik legnagyobb szupermodellje: tehetséges, és nem mellesleg gyönyörű, azt a bizonyos szépségpöttyöt az ajka felett pedig minden nő irigyelte. Most, 53 évesen sem kopott meg azonban a vonzereje, ez jól látszik arról az Instagram-fotóról is, amit nemrég osztott meg a közösségi médiában: a szupermodellnek elképesztő hasizma van még mindig, és egyáltalán nem mondanánk meg róla, hogy már túl van az 50-en. Persze a szerencsés gének mellett Cindy azért tesz is a gyönyörű alakjáért.
Valószínűleg a korábban kiadott edzős videói miatt senki nem lepődik meg, hogy a szupermodell rendszeresen edz: kombinálja a kardió edzéseket az erősítéssel, és a súlyzós edzések mellé gyakran a futógépen is végez gyakorlatokat. Hitvallása az, hogy nincs semmilyen sikerpirula vagy gyors megoldás, egész egyszerűen rendszeresen mozogni kell, és ennyi.
Cindy az InStyle-nak elmondta, hogy amíg modellkedett, azért edzett, hogy jól nézzen ki bikiniben, most viszont azért csinálja, mert jól érzi magát tőle. Reggelente úgy ébred, hogy aznap van kedve mozognia, és az érzés, hogy erős testben él, jót tesz a mentális egészségének. Legalább heti háromszor mozog, de ha teheti, többet is.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Tepsis húsos burgonya

Gyakran előveszem ezt a receptet, ha nem akarok órákig a konyhában lenni. A recept egy magas, 30x40-es tepsihez való, felére csökkenthetjük a mennyiségeket, ha kevesebbet szeretnénk ...

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...