Így tisztítsd ki a bűzös lefolyót természetesen

Biztosan te is jártál már úgy, hogy a konyhai lefolyód egyszer csak büdösödni kezdett, és fogalmad sem volt, mit kezdj vele. Ha nem akarsz vegyi anyagokhoz nyúlni a tisztítása érdekében, van néhány jó természetes megoldásunk.

Nem kell ahhoz koszos vagy igénytelen lakásban élni, hogy a lefolyóból egyszer csak kellemetlen szagok kezdjenek el áradni – a benne maradt ételmaradványok, egyéb szennyeződések okozhatják azt, hogy látszólag ok nélkül elkezd szagosodni a konyha. Szerencsére nem feltétlenül kell vegyszereket használni ahhoz, hogy javítsunk a helyzeten, úgyhogy ha nem a lefolyótisztítóhoz nyúlnál először, próbáld ki az alábbi, nagyon egyszerű trükköket!

Az első lépésnek mindenképpen annak kellene lennie, hogy minden látható szennyeződést eltakarítasz: az esetleges ételmaradványokat, vagy ha nem a konyhai lefolyóról van szó, a hajat és szőrt távolítsd el. Ezután jöhet a dolog trükkös része.

Forralj vizet!

Először forró vízzel próbálkozz: sok, szagot okozó szennyeződés már magában ettől eltűnik. Fontos, hogy igazán forró legyen az a víz, különben semmi hatása – valószínűleg mosogatni is meleg vízzel szoktál, ez mégsem oldja fel a szennyeződést.

Így tisztítsd ki a bűzös lefolyót természetesen

Tegyél bele ecetet és szódabikarbónát!

A szódabikarbóna és az ecet a természetes tisztítószerek királya és királynője, nagyjából minden felületet le lehet velük tisztítani. Ha a sima forró víz nem segít, akkor egy kicsit bizony meg kell spékelni. Önts szódabikarbónát a lefolyóba, és hagyd állni egy kicsit! Ezután mehet rá az ecet, és a végén a korábban említett forró víz – ez a kombináció nagyjából bármit leold, ami nem a legmakacsabb szennyeződések közé tartozik.

Nézd át az összes alkatrészt!

Már nem a lefolyóét, hanem a dugattyúét – sokszor van ugyanis, hogy nem is a lefolyó, hanem a dugó, vagy a lefolyó szájánál lévő műanyag korong okozza a szagot. Itt is ugyanúgy felgyülemlik az ételmaradvány, és ritkán csekkoljuk, mert nincs annyira szem előtt.

Hívj szakembert!

Ha a szódabikarbóna és az ecet sem segít, és átnéztél mindent, ami a szagot engedheti magából, érdemes szakembert hívni, ugyanis valószínűleg valamivel eltömődött a lefolyód, és azért nem tudsz megszabadulni a kellemetlen szagoktól. Érdemes az ilyet időben elkapni, mert komoly dugulást is okozhat, ha nem jársz utána, mi okozhatja a problémát.


Még több háztartási praktika:

Forrásunk volt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.