A szódabikarbóna csodálatos ereje

Számtalan csodaszerről írtunk már, amiket gyakorlatban is kipróbáltunk. A citrushéjjak mellett a szódabikarbóna is került már rivaldafénybe, a szerepkör azonban most más.

Most nem fogunk vele takarítani, és nem írunk litániákat arról, milyen remek hatással van például az emésztésre, ezeket ugyanis feltehetőleg már tudjuk. Nagyanyáink is használták, aztán feledésbe merült, napjainkban viszont reneszánszát éli.

Most a szépségápolásban betöltött szerepeit gyűjtöttük össze nektek:

Dezodor

Én nem hiszem, hogy valaha bevállalnám, de a szuper öko- és biomániások mindenképp tegyenek vele egy próbát!Keverjünk össze szódabikarbónát egy kevés vízzel, a kapott masszával pedig kenjük be a hónaljunkat. Illatmentes, nem hagy foltot a ruhán, de állítólag meggátolja a kellemetlen testszagot.

Hajtisztító sampon

Időnként érdemes hajsampont váltani, hajunk egy idő után ugyanis immunis lehet a sokat használt hajápolókra - azonban ha mégis ragaszkodnánk a jól bevált termékünkhöz, időközönként keverjünk ki egy mosásra elég adagot egy kevés szódabikarbónával, és ezt dörzsöljük hajunkba. Amellett hogy nagyon hatékonyan oldja a zsírt és az egyéb szennyeződéseket, frissíti a hajat illetve fejbőrt is.

Száraz sampon

Szórjuk be hajunkat szódabikarbónával, majd fésüljük át egy hajkefével. Ugyanazt a hatást érhetjük el, mint a most annyira divatos – viszont jóval drágább – száraz samponokkal.

Fogfehérítés

A szódabikarbóna hatékonyan távolítja el a fogkövet, segít megelőzni a fogszuvasodást, emellett friss leheletet is biztosít. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy a leöblített fogkefét belemártjuk a szódabikarbónába, majd jó alaposan átdörzsöljük vele a fogunkat. Túl sűrűn azonban ne használjuk, mert abban az esetben többet árt, mint használ - elég havi egyszer alkalmaznunk ezt a módszert.

Körömágy ápolása

Keverjük össze a szódabikarbónát meleg vízzel, míg paszta állagot nem kapunk, majd dörzsöljük át vele körömágyunkat - nyugodtan átradírozhatjuk ezzel az egész kézfejet is, szuperpuhaság lesz a végeredmény!

Hámlasztó bőrradír

Tenyerünkben keverjük össze a szódabikarbónát egy kevés vízzel, és dörzsöljük át vele az arcunkat. Azonnali eltávolítja az elhalt bőrsejteket. Ez egy igazán szuper bőrápoló módszer, higgyük el, meglátszik majd az eredmény.

Mitesszerek ellen

Egy csésze desztillált vízhez keverjünk egy teáskanál szódabikarbónát. A legtöbb kozmetikus is ezt használja gőzölés előtt (illetve szódabikarbóna alapú készterméket.) Ez a kence annyira hatékonyan felpuhítja a bőrt, hogy pikk-pakk megszabadulhatunk a mitesszerektől.

Kenjünk át vele arcbőrünket, majd egy tál meleg víz felett gőzöljünk, miközben magunkon tartjuk a törölközőt.

Levendulás fürdőbonbon

Kádfürdő

A szódabikarbóna méregtelenít is. Tegyünk egy tálba szódabikarbónát, sót és a kedvenc illóolajunkat, majd mehet az egész a kádba! Készíthetünk fürdőbonbont is hasonló módszerrel és alapanyagokkal, és egy picivel több energiaráfordítással.

(via: dailymakeover)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.