8 bevállalós budapesti hely, ahol egyféle ételre építenek

Jól tudjuk minden halászléfőző- és sushi-nagymestertől, hogy egyetlen étel tökéletesítése szent feladat, és az eredmény csak jó lehet. Ezért szeretjük a ramenezőket, a pho levesbárokat, a steakezőket, hamburgerezőket és a tapasbárokat is, ahol egy műfajból hozzák ki a legtöbbet. De a bevett zsánereken kívül vannak más helyek is, ahol egy ételre építenek? Vannak bizony, 8 helyet ajánlunk, ahol minden egy bűvös étel körül forog!

  • Ennél cifrább streetfood-sztoriról nem tudunk Budapesten: Edy’s French Taco

A french taco egy multikulti street food hibrid, és ígérjük, több idegen szót nem fogunk ebbe a mondatba belesűríteni. Tehát. Franciaországban született meg többféle utcai étel szerelemgyereként ez a műfaj. Tortillalap borítja a szaftos belsőt, aminek a török eredetű döner kebab és az olasz panini is az ihletője, és bár a taco nevet viseli, sokkal inkább a mexikói burrito vagy quesadilla jegyeit viseli. Ha eddig még nem volna önmagában is elég cifra ez a történet: a Franciaországban letelepedett arab bevándorlók által kitalált étel világszerte nagy népszerűségre tett szert, egy magyar srác, Edy pedig Vietnámban ismerkedett meg vele, majd a szerelembe esés után elhozta Budapestre. A minden jóval megtöltött tortillalapokba Edynél a sajt-hús-zöldség hozzávalókon kívül shakshuka, vagyis izraeli lecsó is kerülhet, a hús helyett pedig kérhetjük falafellel is. Végül meggrillezik, és állandó társa a sült krumpli – angol nevén french fries, hogy a nemzetközi helyzetet tovább fokozzuk. Ezek után csodálkozunk, hogy spanyol aioli (fokhagymás), algériai és Szamuráj nevezetű szószok közül választhatunk? Edy a french tacóknak szentelte ételbárját a Hajós utcában.

Edy’s French Taco / forrás

Edy’s French Taco

Budapest VI. kerület, Hajós u. 19.

  • Zseniális ötlet: Alaplé Bár

Az alaplé annál jobb, minél hosszabban főzzük, és testünk-lelkünk hálás lesz érte. Bár magunk is rotyogtathatjuk, odafigyelést igényel ez a műfaj: az Alaplé Bárban sem megúszásra játszanak, 15 órán keresztül főzik a csirke- és Angus-marha húsleveket, és zöldségalapú opciót is kínálnak. Vehetünk alap-alapleveket és ízesítetteket is – a betyárostól a keletiesen át a siitake gombás “kalaposig” – , majd elkortyolhatjuk, vagy ki is kanalazhatjuk a nedűt. A frissen főzött leveken kívül hőkezelt termékeket is kínálnak, ezek szobahőmérsékleten 3 hónapig eltarthatóak. Olvassatok utána az alaplevek egészségügyi előnyeinek, mondjuk itt, mert igazi természetes orvosság!

Alaplé Bár / forrás

Alaplé Bár

Budapest I. kerület, Lövőház utca 12.

Budapest VI. kerület, Nagymező u. 10.

  • Bíró Lajos disznólkodásai: Buja Disznó(-k)

A Hold Utcai Piacon robbantotta be Bíró Lajos a brandet, és bár a piac azóta bezárt, a Buja Disznó(-k) maradt. Az óriás rántott hús, rántott disznófül, rántott csirkecomb és kacsamáj jelenti az origót, és habár Magyarország egyik legismertebb séfje szeret elkalandozni, többek között Ázsiába, az osztrák sógorokhoz és a magyar paraszti konyha világába, a rántott hús kanonizálása a modern magyar gasztronómiában mégiscsak igen nagy részben Bíró Lajosnak köszönhető. Ő az, aki mindig tanul, kíváncsi, kísérletező és előre megy, de soha nem vetette meg azokat a szívünkhöz közel álló ételeket, amiket sokáig nem akart felvállalni a minőségi gasztronómia. Bíró Lajos rendületlenül süt, főz, és az utóbbi időszakban egymás után bukkantak fel az új Buja Disznó(-k).

Buja Disznó(-k) Liget / forrás

Buja Disznó(-k) Fény Utcai Piac – Budapest II. kerület, Lövőház u. 12.

Buja Disznó(-k) Liget – Budapest XIV. kerület Állatkerti krt. 3. Pavilon kert "C" pavilon, Budapest, Hungary

Buja Disznó(-k) Hello Buda, Budapest II. kerület, Törökvész út 93.

Buja Disznó(-k) Czakó Kert, Budapest I. kerület, Czakó u. 15.

  • Nem bízták a véletlenre: A Rántott Húsos

A nemzetközi gasztronómia útvesztői és új műfajok felfedezése helyett a biztosra szavazott A Rántott Húsos. A belvárosban, a Madách téren akasztották ki először a piros-fehér cégért, ma pedig a Duna túloldalán, Óbudán sülnek a kabátos húsok. Ezek nem a Bíró Lajos-féle gigászi darabok, hanem a hétköznapi étkezésekre vannak kitalálva – habár a sajtos-tejfölös darab után elkél némi pihegés. Igazán korrekt sertéskaraj lapul a bunda alatt, vékony, de nem papírvékony, és nem rágós. Egy szürke csütörtökön is a vasárnapi ebédek hangulatát hozza el, ha krumplipürével és tejfölös uborkasalátával kérjük. A rántott csirkecsíkok és a rántott sajt sem fog csalódást okozni náluk!

A Rántott Húsos / forrás

A Rántott Húsos

Budapest III. kerület, Lajos utca 93-99 E.

Éhes vagy? A válasz: Krumpli.

A Móricz Zsigmond körtéri apró ételbár egy gyógyírt kínál minden búnkra, bajunkra: az ő válaszuk a krumpli. Naná, hogy frissen kisütve, hazai terményből, de belga-holland módi szerint, papírtölcsérben a kezünkbe adva. Sült édesburgonyahasábokat is kérhetünk, majd 9-féle szószból választhatunk. Már 990 forintért hozzájuthatunk egy adag szószos sült krumplihoz, és az egyetlen krumplin kívüli tétel, a hotdog még ennél is olcsóbb, 890 forint. Szeptemberben nyitott a Krumpli., de megjósoljuk, hogy a környékbeli kisdiákok és egyetemisták zabálni fogják. Kis érdekesség, hogy korábban, a 2-es szám alatt működött már krumplizó a körtéren Pár perc krumpli néven.

Krumpli. / forrás

Krumpli.

Budapest XI. kerület, Móricz Zsigmond körtér 16.

  • A világ egy roppanós rizsgolyó: AranciniBenedetti

Budapest jelenlegi egyetlen arancinizője a Frankel Leó útra hozta el Szicíliát. A dél-olasz street food mellett vonzó érvek teljes sora szól: minden arancinijük gluténmentes és egy részük laktózmentes is. A sült rizsgolyók sók jót rejtenek: pármai sonkát, marharagut, fontina és pecorino sajtot többek között, a sajtos-tejszínes porcini-, azaz vargányatöltelékesből pedig végtelen számút meg tudnánk enni. Édes arancinik is sülnek a kis ételbárban, duplamálnással és nutellás-banánossal is zárhatjuk a rizsgolyó partit. Egy-két vegán leves és kézműves olasz tészta alkotja az arancinik kísérőzenekarát.

AranciniBenedetti / forrás

AranciniBenedetti

Budapest II. kerület, Frankel Leó út 21.

  • A zabálnivaló főzelékbár: Hokedli

A Hokedli egy zsebkendőnyi kis ételbár a Nagymező utcában, ahol delente sorok jelzik, hogy valami nagyon jót osztanak odabent. A Sinkó Bori alapította kis étkezde egy mostoha sorsú magyar specialitást, a főzeléket emelte a fókuszba, sőt piedesztálra: minden menzás rémálmot feledtetnek a Hokedli ínyenc főzelékei és remek húsos és zöldséges feltétei. Levesekkel és desszertekkel is készülnek minden nap, de a Hokedliben vétek nem főzelékezni, hiszen mind a mai napig olyan kevés helyen lehet igazán igényesen elkészített főzeléket kapni. A napi menü valóban az aznap frissen beszerzett alapanyagokból készül, így naponta változik a kínálat is. A környékbeli dolgozók mentsvára ez a hely.

Hokedli / forrás

Hokedli

Budapest VI. kerület, Nagymező u 10.

  • Jövőre 10 éves a Chez Dodo

Végezetül nem maradhat ki Szalai Dóri pasztellvilága sem a felsorolásunkból. “Dodó” szerelme a macaron, még azokból az időkből, amikor a mandulalisztes finomság még újdonságnak számított Magyarországon. Egykor éjszakai otthonsütések során fejlesztette ki Dóri “a” tökéletes macaront, desszertbutikja pedig egy igazi sikersztori, ami bizonyítja, hogy a prémium alapanyagokból készített, kifinomult ízvilágú kézműves desszerteknek igenis van itthon felvevőpiaca. Időközben a macaronokon kívül többféle francia desszerttel is előálltak, annyi sok rémes büfés mignon-élmény után például a Chez Dodo mignonkollekciójával is ismerkedhetünk.

Chez Dodo / forrás

Chez Dodo macaron manufaktúra

Budapest V. kerület, Sas u 7.

Szerző: Haranghy Orsi

Címlapkép: A Rántott Húsos

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Címlapról ajánljuk

Ezért sárgulhatnak a bukszusaid télen

Télen sok kertbarát meglepődve tapasztalja, hogy a korábban egészséges, zöld bukszusok hirtelen sárgulni kezdenek. A jelenség gyakori, és többnyire ártalmatlan, de fontos érteni, milyen környezeti hatások állhatnak mögötte, hogy tavasszal ismét egészségesek legyenek a növényeid.

Nosalty

További cikkek

Top Receptek