Brutális előtte-utána fotó a kigyúrt ápolóról, aki elkapta a koronavírust

Szinte rá sem lehet ismerni, annyira megváltozott a betegség miatt.

Az egészséges 43 éves Mike Schultz San Franciscóban dolgozik ápolóként. A férfi mindig is rendszeresen sportolt, és igen csak jó erőnlétnek örvendett, ahogy a képek is mutatják. A koronavírus-járvány alatt azonban sajnos ő is megfertőződött:hat héten át kezelték a betegség miatt kórházban, ebből négy és felet lélegeztetőgépen volt.

Mike valószínűleg egy fesztiválon kapta el a vírust Miamiban, mert, mint később kiderült, sokan megbetegedtek azok közül, akik részt vettek a rendezvényen. Legalább 38-an pozitív mintát adtak, és hárman sajnos meg is haltak közülük.

A heteken át tartó kezelés után Mike kitett egy előtte-utána képet az Instagramjára, amin bemutatta, mekkora pusztítást képes végezni a vírus a testben. Az ápoló másfél hónap alatt 20 kilót fogyott, és a képek alapján az izomzata is jócskán csökkent.

Célja az volt, hogy megmutassa, hogy bárkivel megtörténhet. "Nem számít, hogy fiatal vagy vagy öreg, volt-e korábbról más problémáid vagy sem" – magyarázta aBuzzFeed Newsnak, miért töltötte fel a fotót, majd hozzátette, hogy ő is azt gondolta – mint sokan mások –, hogy ahhoz túl fiatal, hogy elkaphassa a koronavírust.

A korona után

Mike azt is elmesélte, hogy a kórházból az első útja egy McDonald’s-ba vezetett, ahol két dupla sajtburgert, egy kis krumplit és egy epres shake-et rendelt. „Másmilyen volt az íze. Azt hiszem, elveszítettem az ízérzékelésem egy részét. De azért jó volt” – vallotta be.

Ezeket olvastad már?

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Túrógombóc hagyományosan

A főzés közben a fazékban gőzölgő tészta illata, a pirított morzsa sercegése, a kész gombócot keresztülhasító villa siklása - ez mind-mind a tökéletes túrógombóc ismérve. ...

Tavaszidéző tonhalsaláta

Ha a nagyböjt alatt nem akarsz unalmas ételeket fogyasztani, akkor ez a tökéletes recept: friss, ropogós zöldségek, szaftos tonhal és a jóllakottságérzet kedvéért egy adag puha lencse. ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsi és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

A tökéletes nokedli

A magyarok kedvenc körete, az kétségtelenül a galuska vagy más néven nokedli. Liszt és tojás. Lényegében csak ezekre az összetevőkre van szükség, plusz a vízre és a sóra.