Kiszámoltuk, olcsóbb-e a vegán bolognai, mint a húsos

Több oka is lehet annak, ha valaki áttér a vegán életmódra, vagy esetleg gyakrabban választ húsmentes ételeket. A bolygó megmentése, az egészségi állapoton való javítás vagy az állatvédelem mind hangzatos és jogos indokok, azonban azért is választhatjuk a veganizmust, mert egész egyszerűen olcsóbb. Legalábbis általában. A Kiszámoltuk cikksorozat januári különkiadásaiban ennek a kérdésnek fogunk utánajárni, mégpedig konkrét számok segítségével. Zöldüljünk és spóroljunk együtt!

Egy újabb, hagyományosan húsos receptet vettem célba, és összemértem a klasszikus verziót, a húsmentes, vegán változattal. Meglepően hasonló a két receptúra: tulajdonképpen csak a lényegben, a fehérjeforrásban térnek el egymástól: a vegán bolognaiba ugyanis hús helyett lencse kerül. Ezzel talán már el is árultam valamennyit a számítás eredményéről, de azért jöjjenek a pontos adatok, nézzük, melyik bolognai az olcsóbb!

Kiszámoltuk, olcsóbb-e a vegán bolognai, mint a húsos

Klasszikus bolognai: a húsos élvezetért fizetni kell

Még úgy is, hogy a darált sertés nem a legköltségesebb húsok egyike, jelentős árat kell fizetnünk azért, ha eredeti formájában szeretnénk élvezni a tésztaételt.

Termék Átlagár  A recepthez (4 adag) 
Vöröshagyma (1 kg)            408,00 Ft                                  40,80 Ft
Fokhagyma (1 kg)         2 104,00 Ft                                  10,52 Ft
Napraforgó olaj (1 l)            744,00 Ft                                    0,74 Ft
Paradicsom (1 kg)         1 100,00 Ft                                110,00 Ft
Darált sertéshús (1 kg)         1 845,33 Ft                                922,67 Ft
Passzírozott paradicsom (1 kg)            861,25 Ft                                344,50 Ft
Sárgarépa (1 kg)            420,00 Ft                                117,60 Ft
Zellerszár (1 kg)         1 400,88 Ft                                210,13 Ft
Vörösbor (1 l)            806,00 Ft                                  80,60 Ft
Spagetti (1 kg)         1 658,00 Ft                                663,20 Ft
Fűszerek                                 250,00 Ft
Húsos bolognai                             2 900,00 Ft
Forrás: KSH, saját kutatás

A többi alapanyag viszonylag minimális összeget emészt föl a kosztpénzből, a zöldségek és fűszerek nem tartoznak a drága kategóriába. A végösszeg 4 emberre abszolút nem vészes, nézzük, hogy a húsmentes verzió milyen árat produkál.

Vegán bolognai: lencsében a szupererő

Első ránézésre szinte ugyanazt a táblázatot láthatjuk, és tényleg megegyezik minden, egyedül a darált hús helye változott: ide lencse került. Abszolút találó helyettesítő az apró hüvelyes: enyhén rágós, „szemcsés” állaga jól kiegészíti a ragut.

Termék Átlagár  A recepthez (4 adag) 
Vöröshagyma (1 kg)            408,00 Ft                                  40,80 Ft
Fokhagyma (1 kg)         2 104,00 Ft                                  10,52 Ft
Napraforgó olaj (1 l)            744,00 Ft                                    0,74 Ft
Lencse (1 kg)         1 231,00 Ft                                326,22 Ft
Passzírozott paradicsom (1 kg)            861,25 Ft                                344,50 Ft
Sárgarépa (1 kg)            420,00 Ft                                117,60 Ft
Zellerszár (1 kg)         1 400,88 Ft                                210,13 Ft
Vörösbor (1 l)            806,00 Ft                                  80,60 Ft
Spagetti (1 kg)         1 658,00 Ft                                663,20 Ft
Fűszerek                                 250,00 Ft
Vegán bolognai                             2 200,00 Ft
Forrás: KSH, saját kutatás

Ráadásul a lencse fehérjetartalmával ahhoz is hozzájárul, hogy a vegán bolognai nemcsak a klasszikus fogás ízvilágát adja vissza, hanem tápláló jellegét is. Nem mellesleg pedig 700 forinttal olcsóbban kihozhatjuk, mint hússal. Ezért, ha kipróbálnánk valami újat, és spórolnánk is a kalandozásunk során, adjunk egy esélyt a lencsebolognainak.

A bolti termékek átlagárai egy hozzávetőleges számítás eredményei, amelyet az interneten megtalálható adatok alapján végeztünk. Ez minden esetben a legolcsóbb (éppen nem leárazott) termék árát veszi alapul. A valós átlagárhoz képest (mivel ez nem egy nyilvános adat) eltérések előfordulhatnak. Az alapanyagok átlagárára vonatkozó adatok a KSH statisztikáiból, illetve az Árukereső weboldal egyes adataiból származnak. Ez utóbbiak is hozzávetőleges számok, csupán a szemléltetést segítik. A valós költségek eltérőek lehetnek. A házi termékek árai kerekítve vannak, mivel hozzávetőlegesen tartalmaznak valamennyi energiaköltséget is.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.