Ezekért az élelmiszerekért hajlandóak a magyarok többet fizetni

Már a legtöbb hazai áruházláncban megtalálhatóak azok az élelmiszerek, amikért hajlandóak a magyarok mélyebben is a zsebükbe nyúlni.

Az utóbbi időben egyre fontosabbá válik a vásárlók számára, hogy egészséges élelmiszerek kerüljenek az asztalra, így a bioélelmiszerek iránti kereslet évről évre folyamatosan növekszik. Sőt, egyre többen nyitnak a fenntarthatóság felé is, ami szorosan összekapcsolódik a bioélelmiszerekkel – írja az Agrárszektor.

Egyre többen vásárolnak biotermékeket

Dr. Drexler Dóra, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetője az Agrárszektornak adott interjújában elmondta, hogy az elmúlt évek tendenciái alapján megállapítható, hogy a magyarok egyre nyitottabbak a biotermékekre. A szakértő kijelentését a BGE Fenntartható Vendéglátás Kutatócsoport által elvégzett felmérés is alátámasztja, ami szerint a válaszadók közel harmada hetente, míg közel kétharmada havonta legalább egy alkalommal vásárolt bioterméket. A 2020-2021-es időszakban a felmérésben résztvevők több mint 50%-ának növekedett a biotermék vásárlása. Érdekesség, hogy ebben az időszakban tombolt a Covid-járvány.

A legkedveltebb biotermékek közé tartoznak a zöldségek és gyümölcsök, valamint a tojás, a gabona, a liszt, a tej és a tejtermékek.

A bioélelmiszerek azonban a sok esetben drágábbak, mint hagyományos társaik, így felmerül a kérdés, hogy miként befolyásolta őket a most tapasztalt élelmiszer-infláció. A 2022-es év második felében készült egy kutatás, aminek a részletes kiértékelése még zajlik ugyan, ám előzetesen látható némi visszaesés a biotermékek eladásában – magyarázta Dr. Drexler Dóra a lapnak. A felmérésből ugyanakkor az is kiderült, hogy akad egy olyan fogyasztói réteg (a válaszadók mintegy 14%-a), akik nem értékelik drágábbnak a bioélelmiszereket, tehát hajlandóak akár többet is kifizetni értük.

Hiába esett vissza a biotermékek eladása, ettől független egyre közkedveltebbé válik a fogyasztásuk.

Az ismert áruházláncokba is belépve egyre többször találkozhatunk bio gyümölcsökkel vagy zöldségekkel. Fontos azonban odafigyelni arra, hogy rengeteg olyan termék, élelmiszer található az üzletekben, amik nem felelnek meg a bio minősítésnek. Ezért kulcsfontosságú, hogy biotermékek vásárlásakor meggyőződjünk arról, hogy a csomagoláson ott van az EU Bio logója, a zöld alapon fehér csillagokból álló levél, vagy ennek fekete-fehér változata.

A logó alatt pedig meg kell jelenjen az ellenőrző szervezet kódszáma (Magyarországon HU-ÖKO-01 vagy HU-ÖKO-02), hiszen a bio minőséget a termeléstől a feldolgozáson át, egészen a kereskedelemig egy átfogó ellenőrzési és tanúsítási rendszer garantálja – nyomatékosította Dr. Drexler Dóra.

Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!

Forrásunk volt.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lencsefőzelék tejmentesen

A Szilveszter vagy az Újév elmaradhatatlan étele a lencsefőzelék. Tálalhatjuk sült hússal is és ér az év többi részében is lencsét enni, hiszen finom és egészséges!

Csokiszalámi

A csokiszalámi több szempontból is jó választás. Mindenki szokta szeretni, könnyen elkészül és sütni sem kell. Sőt, általában otthon megtalálható az összes alapanyag is. Ízlés ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Hagyományos lencsefőzelék

Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...