Átadták a legjobb hotel- és étteremdesign díjakat - ők az idei győztesek

Kiosztották a hazai szállodások, éttermesek egyik legkülönlegesebb koncepciójú versenyének díjait. Íme a Gastro&Hotel Design Award nyertesei!

Buda egyik legújabb rendezvényhelyszínén, a Haris Parkban adták át a Gastro&Hotel Design Award díjait aPont Itt gasztro/szállás/utazás szaklap szervezésében.A verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az éttermi és a szállodai vendéglátás arculatának, megjelenésének fontosságára.

A 2019-re kiírt pályázatra 60 pályázat érkezett hotel, étterem és egyéb vendégváróhelyek témában. Idén először több szálláshely nevezett a versenyen, mint étterem, bisztró, pub vagy kávézó. A hazai és nemzetközi szakemberekből álló zsűri élénVarró Zoltán, sztárdesignerállt. A végső sorrendet pedig két körös szavazással döntötték el.

A díjazottak

A 2019. évi verseny kiemelt kategóriája a Storyboard volt, ennek oka, hogy a világ trendje szerint már itthon is azt a szálláshelyet választják szívesebben a vendégek, amely ház saját történettel rendelkezik, és egyedi részleteivel kitűnik a többi közül. A versenyt, ahogy hat évvel ezelőtti indulásától mindig, a PPH Media Kiadó keretén belül a Pont Itt magazin hirdette meg.

Varró Zoltán zsűrielnök a díjátadón ezt mondta:

„Úgy érezzük, a verseny elérte kitűzött célját, mert az idei benyújtott pályázatok alapján az derült ki, hogy a most díjazott munkák a világ bármely helyén és pontján megállnák a helyüket.”

Gastro kategórián belül a díjazottak:

  • Az év GastroDesign étterme: Le Garage 1.0
  • Az év GastroDesign konyhája: Liszt Restaurant – taste of music (Aria Hotel)
  • Az év GastroDesign bárja/pubja: MyWine Wine bar & shop
  • Az év GastroDesign étlapja: Liszt Restaurant – taste of music
  • Az év GastroDesign logója, grafikus arculata: Fiaker borbár
  • Az év GastroDesign divatja, kiegészítője: Paris Budapest Étterem (Sofitel)

A Hotel kategória nyertesei:

  • Az év HotelDesign Storyboardja: Párisi Udvar Hotel Budapest
  • Az év HotelDesign fővárosi szálláshelye: Hotel Collect és Párisi Udvar Hotel Budapest
  • Az év HotelDesign vidéki szálláshelye: TreeHouses Noszvaj
  • Az év HotelDesign vendégszobája: Párisi Udvar Hotel Budapest
  • Az év HotelDesign lobbija: Hotel Collect
  • Az év HotelDesign kertje/terasza: Danubius Hotel Helia
  • Az év HotelDesign logója, arculata: Postel Balatonfüred
  • Az év HotelDesign alternatív szálláshelye: Arkitekter Penthouse
  • Az év HotelDesign vidéki terve: Hotel Tokaj
  • Az év Gastro&Hotel fővárosi terve: Sceneside Hotel – élj úgy, mint egy sztár!
  • Az év Gastro&Hotel Designkreatív konyhamegoldása:The Kitchen (Kempinski)
  • JAB – Legszebb szoba különdíj: 333 – Hilton Budapest
  • Nestlé Professional –Legjobb Food Styling különdíj:Párisi Udvar Hotel Budapest

Ezt olvastad már?

Mit illik felvenni egy menő étterembe? Jelszó: inkább öltözz túl, mint alul

Címlapkép: turizmusonline.hu

via

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Nosalty-kvíz – Felismered az alábbi 9 retró magyar sütit rajzok...

Mindannyian ismerjük a klasszikus magyar édességeket, de vajon meg tudjuk őket nevezni, ha rajz formájában jelennek meg? Képzeld el, hogy a piskótatekercs, a mignon vagy a dobostorta színes ceruzával van megrajzolva! Ha szereted a retró sütiket, és kíváncsi vagy, mennyire vagy otthon a magyar cukrászművészetben, teszteld magad!

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Tepsis húsos burgonya

Gyakran előveszem ezt a receptet, ha nem akarok órákig a konyhában lenni. A recept egy magas, 30x40-es tepsihez való, felére csökkenthetjük a mennyiségeket, ha kevesebbet szeretnénk ...