Újabb rossz hírrel szolgálhatunk a kávé kedvelőinek

Az egyik leggyakrabban fogyasztott kávéfajta, az arabica ára rég látott magasságokban szárnyal. Az áremelkedés oka a szokatlanul hideg időjárás volt, ami Brazíliát érintette.

Brazíliában, a világ legnagyobb kávétermelő országában váratlan hideg tett kárt a cserjékben, amit a kávé áremelkedése követett. Ezzel hétéves csúcsra ért a kávé ára, 2014 óta nem került ilyen sokba kedvenc italunk alapanyaga. A kávé áremelkedése egy aggasztó tendencia, és a későbbiekben a kínálattal is problémák lehetnek majd.

Újabb rossz hírrel szolgálhatunk a kávé kedvelőinek

Kegyetlen időjárás

Brazília kávétermelő régióit sújtotta a fagy, egymás után többször is. A hatóságok szerint nagyjából 150-200 ezer hektárt érintett a kár, ami igen jelentős részét, 11 százalékát teszi ki az ország arabicát termelő területeinek.

A fagy következtében először 20 százalékkal emelkedett az arabica ára, amit e hét hétfőjén további 10 százalékos drágulás követett.

Rég nem látott árak

Az arabica kávé ára kedden 2 amerikai dollár fölé ugrott, most egy font (ami 45,36 dkg) kerül ennyibe. Ez 2014-ben volt utoljára így, azaz majdnem hétéves rekord dőlt meg. Az adat az Intercontinental Exchange New York-i határidős jegyzéséből származik.

Ez a fejlemény csak egyike az aggasztó jelenségeknek a kávépiacon. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium úgy véli, hogy idén nagyobb lesz a kereslet, mint a kínálat: derült ki egy előrejelzésükből.


Még több hír a nagyvilágból:

Forrásunk volt

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Citromfagyi

Mindösszesen 5 alapanyag és pár óra pihentetés szükséges hozzá, hogy elkészítsétek a szezon legfinomabb citromfagylaltját. Nem kell se fagylaltgép, se extra alapanyagok: dobjuk össze 10 ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Top Receptek

Kovászos uborka hagyományosan

A kovászos uborka az a savanyúság, amelyet nyáron majdnem minden magyar család hűtőjében megtalálunk, méghozzá egy jó nagy befőttes üveggel. Jól behűtve akár magában is frissítő ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...