Amikor a szülő és a nagyszülő együtt neveli a kicsit - a legkényesebb vitapontok

Legalább néhány mondatban az elején ki kell emelnem, hogy milyen fontosak vagyunk egymásnak és a babának - mármint mi, szülők, és a nagyszülők. Mert tényleg így van.

Én például el sem tudom képzelni, hogyan boldogulnék a mi nagyink nélkül. És persze a nagyszülők számára is elképzelhetetlen az élet unokázás nélkül. Mégis vannak súrlódások, és ez így természetes.

Összegyűjtöttem mindkét fél részéről 5-5 olyan helyzetet/mondatot, amikor egy kis feszültség alakulhat ki a kismama és a nagymama között…remélem, ha magatokra ismertek néhánynál, kicsit felülemelkedve nevetni is tudtok majd rajtuk!

5 dolog, ami a kismamánál könnyen kiverheti a biztosítékot:

1. A baba nevében adott jótanácsok.

Például: “Így melegünk van anyuci, ha túl sok ruhát adsz ránk leizzadunk, és könnyen megfázunk!”

2. A “bezzeg az én időmben” típusú mondatok.

Például: “Nekem nem volt ám segítségem, mindkét nagymama 200 km távolságra lakott tőlünk.”

3. A partizánakciók.

Például: “Tudom, hogy te nem szoktál neki ebéd után gyümölcslét adni, de láttam rajta, hogy annyira megkívánta…”

4. A távol lévő anyuka sürgetése.

Például: “Nem akartalak hívni, de már nagyon sír utánad… mikor érsz már haza?” (minősített eset, amikor át is adja a telefont a babának)

5. A “te tudod, de…” kezdetű mondatok.

Például: “Te tudod, de én nem úgy csinálnám, ahogy a védőnő mondta.”

5 dolog, amit a nagymama nehezményezni szokott:

1. Ha nem tartjuk eléggé nagy becsben az ajándékait.

Például: “Mikor adod már rá azt a kiskabátot, amit a múlt héten vettem neki?”

2. Ha tanácsokat adunk neki, hogyan készítse el a baba ennivalóját.

Például: “Mindig imádja, amit főzök neki, nem kell nekem babaszakácskönyv!”

Babareceptjeitekből:

3. Ha a rábízzuk a babát, de a megígért időben nem érünk oda érte.

Például: “Ha megbeszéltük, hogy hatra ideérsz, akkor jó lenne, ha tényleg ideérnél!” (minősített eset, ha miattunk nem látja a kedvenc sorozatát)

4. Ha nem tudjuk megoldani másképp, és beteg unokára kell felügyelnie.

Például: “Annyira anyás ilyenkor, és annyira félek is, hogy esetleg nem jól csinálok valamit…” (igaz, igaz, de lehetnek vészhelyzetek)

5. Ha egy ismerős baba nagymamájával példálózunk.

Például: “A barátnőm múltkor egész hétvégére otthagyta a nagymamánál a másfél éves babáját.”

Ezeket olvastad már?

Még több cikk a témában: anyaszoba.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.