Az egyik legnépszerűbb alapélelmiszer ára szökhet az egekbe

Az egyre dráguló élelmiszerek listája most egy újabb elemmel bővülhet, eddig ugyanis nem látott mértékben emelkedik a rizs ára.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint öt hónapja emelkedik a rizs ára, a szakértők szerint ez lehet a következő jelentősen mértékben dráguló alapvető élelmiszer – írja az Infostart hírére hivatkozva a Házipatika.com.

Hiányra még nem, drágulásra viszont számítanunk kell

A rizs drágulásnak több oka is van, a növekvő energiaárak és műtrágyaárak mellett az orosz-ukrán háború is közrejátszik, mindehhez pedig még az egyes élelmiszerek kivitelének tilalma (India a búzát, Indonézia a pálmaolajat, Ukrajna többek közt a gabonát, a cukrot és a zabot nem tudja kivinni) is hozzájárul ahhoz, hogy a FAO szerint a rizs is hamarosan a nehezen beszerezhető és drága ételek listájára kerüljön.

Figyelnünk kell a rizs árát, mert a búza árának emelkedése miatt a rizs helyettesítő élelmiszerré válhat, növelve a keresletet, és csökkentve a meglévő készleteket

– mondta Sonal Varma, a japán Nomura bank vezető közgazdásza.

A közgazdász a CNBC-nek azt mondta, pánikra semmi ok, egyelőre bőségesek a globális rizskészletek, és az indiai termés is jó lesz a nyáron, de érdemes lesz odafigyelni a rizs árára.

Forrásaink voltak.


Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...