6 adventi gasztroprogram, amitől elönt majd az ünnepi hangulat

Szinte hihetetlen, már a második adventi hétvégénél járunk, most gyújtjuk a második gyertyát is, ami a reményt jelképezi. Mutatunk néhány gasztroban is erős programot, ahol az ünnepekre hangolódhatunk.

Kétféle ember létezik: aki odáig van az adventi vásárok forralt borozásáért, hagyományszerűen jár koccintani, illetve van, aki kérlelhetetlen, inkább otthon kürtőskalácsozik és saját magának ízesíti be a puncsot is. Mi az arany középútra szavazunk: egy kis programra, majd otthoni finomságok készítésére, forró italok kíséretében. Jut is, marad is, most pedig hozzuk az adventi vásárokat és más programokat tartalmazó listánkat.

Gerbeaud Café és X-mas Jungle pop-up bolt, Budapest

A patinás Vörösmarty téri kávéház és cukrászda meglátogatása az év minden szakaszában élményszerű. Az ünnep közeledtével viszont mindig különleges dekorral és kínálattal készülnek, hiszen eljön a fűszeres kekszek, a bejglik, pozsonyi kiflik ideje.

Idén a Gerbeaud házban egy pop-up bolt is helyet kapott, ahol minden a karácsonyról szól, ezért akár az összes csecsebecsét végigpásztázva, a hangulatot magunkba szippantva süteményezhetünk egyet a kávéházban, a mesés dekorációk között.

Érdemes megkóstolni a szezonális sütőtökös mézeskalács desszertet is, de az Esterházy szeletben sem csalódhatunk!

Karácsonyi vásár és GasztroPiknik, Balatonlelle

Így december elején még messze van a Balaton a fagyástól, hogy korcsolyázni, fakutyázni lehessen rajta, cserébe viszont adventi vásárokból nincs hiány. Lellén például, a BL YachtClub területén, közvetlenül a vízparton a sült gesztenye és forralt bor csalogató illata mellett több neves környéki étterem és gasztrobár is megjelenik, hogy kifejezetten ebben az időszakban együtt, Balatonlellén főzzenek.

Karácsonyi vásár és GasztroPiknik / Fotó: BL YachtClub & Apartments

A téli Gasztropikniken ott lesz a szigligeti Villa Kabala, a fövenyesi Kalóz Strandbisztró, a zánkai Neked Főztem, a füredi Hatlépcsős, a Rock Burger Cirkusz Balatonszemesről, a Vitorlás étterem és a  BL YachtClub, a BL Delikát pedig lokálpatriótaként jelenik meg.

A süteményekért a gyenesdiási Mónisüti felel és balatoni borokból sem lesz hiány.

Winter Food Fest, Budapest

A Deák téren némileg szakítanak a megszokott vásáros hangulattal és egy összgasztronómiai kezdeményezés keretein belül olyan éttermek is kitelepülnek a Winter Food Fest-re, akik eddig sosem jelentek meg ilyen formában.

A Téli Fröccs hüttés hangulata mellett válogathatunk a tajvani 101Bistro különlegességei közül, a La Cabina formációval érkezik a Tereza, a Közel-Kelet legjavával a Mazel Tov, a Smoke Riders csapata BBQ fogásokat árul, míg a Chimney Cake régi családi receptúra szerint készülő kürtősöket és extrázott variációkat kínál.

A remekül válogatott éttermek közül akár két-három helyet is kipróbálhatunk egy este: levest, főételt és desszertet ízlelhetünk a főváros profijaitól.

Budapest Park Jégvilág, Budapest

Jégvilággá változtatták a téli pihenőjét idén hátrahagyó Budapest Parkot. Óriási jégpályát telepítettek a kedvelt szabadtéri szórakozóhelyre, ahol már az adventi időszakban is mehet a csúszás, hétfőtől vasárnapig.

Fotó: Budapest Park

A DJ–pultból a legkülönfélébb stílusok ünnepelt képviselői adják az élalávalót, gyakorlatilag jégdiszkót csapva. Eközben átalakult a Park nyári repertoárja is és forró italok: grog, csoki, forralt bor, puncs a slágerek, hozzájuk pedig forró levest kanalazhatunk, rétest, hot dogot, pizzát, melegszendvicset haraphatunk, mint a régi szép időkben.

Sport, szórakozás és gasztro találkozik egy helyen.

Advent Szentendrén, Szentendre

Szentendre az összes évszakban varázslatos kis város. Tavasszal a természet ébredése, nyáron mediterrán jellege, ősszel a lombkoronák változása, télen pedig az advent teszi még különlegesebbé.

A Dumtsa korzón január 10-ig tartó forgatag természetesen ajándékokban, művészeti alkotásokban is bővelkedik majd, de igyekeznek azokat is boldoggá tenni, akik a nézelődés közbeni forró ital szürcsölését követően ennének is.

Bejgli, sült hal, ínyenc sajtok, kenyérlángos, churros és kürtős várnak a hangulatos szentendrei napokon.

Czakó Termelői Piacz gőzgombócozása, Budapest

A hagyományos hétvégi Czakó Piacz alkalmai azért is különlegesek az adventi időszakban, mert a termelők még több olyan finomsággal érkeznek, amik ideálisak kifejezetten az ünnepi süteményekhez, fogásokhoz.

Csipkebogyólekvártól a batátáig minden csemege felsorakozik, ráadásul a Tigris utca felől egy mini karácsonyi vásárt is intéztek a piacozóknak.

Az udvaron álló kioszk pedig a legfinomabb, hüttés gombócokat gőzöli, édes és sós formában, minden adventi hétvégén.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!

Címlapkép: Budapest Park


Még több recept, program és ötlet, ami ünnepi hangulatot áraszt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Tízperces eper-spárga saláta

A tavasz két legcsodásabb alapanyaga került most egy kirobbanóan friss és végtelenül egyszerű salátába, ami cakumpakk 10 perc alatt elkészül. Gyakorlatilag annyira egyszerű műveletről ...

Joghurtos-epres piskóta

Ez a joghurtos-epres piskóta a legegyszerűbb kevert sütik közé tartozik. A joghurt miatt extrán puha lesz a tésztája, az eper pedig sütés közben szépen beleolvad és minden falatban ott ...

Címlapról ajánljuk

7 magyar étterem, ahol fantasztikus szezonális spárgás fogásokkal várják a...

Kevés szebb időszaka van az évnek a spárgaszezonnál. Nem tart sokáig, ezért minden évben várjuk, és minden évben meg is becsüljük, mert a spárgás fogások egyet jelentenek a tavasszal. Mármint az igazi tavasszal, amikor illatos a levegő, és ereje van a Napnak. Most ajánlunk hét éttermet, ahol isteni spárgás ételekkel várnak titeket, hogy a szívetek után az asztalotokra is megérkezzen a tavasz.

Kormos Lili

További cikkek

Ez a legegészségesebb húsféle az 55 év felettiek számára –...

55 év felett már különösen oda kell figyelnünk táplálkozásunkra, különösen a fehérjebevitelre, hiszen testünk izomtömege folyamatosan csökken. Bár a legegészségesebb húsfélék között a csirkét és a pulykát tartjuk számon, szakértők szerint az 55 év felettieknek más húsféle ajánlott.

Top Receptek

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Klasszik lángos

A lángos egy hamisítatlan magyar találmány, amit elsősorban a nyári időszakhoz kötünk, azonban az év bármely időszakában elkészíthetjük. Ropogós szélek, puha belső és légies ...