A nehéz időszakban új szolgáltatással rukkol elő a Tesco

Tesco Doboz Webáruház néven bővíti online szolgáltatásait a Tesco.

A Tesco még tavasszal indította el a Tesco Doboz névre hallgató szolgáltatását, melynek célja az volt, hogy olyan vásárlók számára is biztosítsa a pandémia idején az online rendelés lehetőségét, akiknek ez korábban nem volt elérhető. A Tesco, a Gazdasági Versenyhivatallal együttműködve úgy döntött, hogy fejleszti a Tesco Doboz szolgáltatást, ami november 12-től már teljes értékű webáruházként több ezer termékből álló választékkal – köztük tartós élelmiszerek, kozmetikumok, tisztítószerek, babápolási termékek vagy állateledelek – áll a vásárlók rendelkezésére. Az ünnepek előtti alap nagybevásárlást így már az ország bármely pontján élők intézhetik az interneten keresztül a Tescónál; ez a frissen bejelentett biztonsági korlátozások miatt akár több százezer vásárlónak jelenthet egy újabb, biztonságos alternatívát.

A Tesco számára fontos, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudja vásárlóit és munkatársait, különösen a jelenlegi, rendkívüli időszakban. Ezért a bevezetett biztonsági intézkedéseken kívül az áruházlánc folyamatosan dolgozik szolgáltatásainak bővítésén, most pedig a járványhelyzetre adott reakcióként létrejött Tesco Doboz is átalakul. A Gazdasági Versenyhivatallal való együttműködés keretében november 12-től hagyományos webáruházként működik, állandó termékkínálattal. A webáruházból történő kiszállítás a Tesco online termékkiválasztási szolgáltatás lefedettségi területén kívül élő vásárlók számára érhető el, akik több ezer termékből válogathatnak a tartós élelmiszerektől a háztartásban hasznos termékekig. Az így összeállított kosár tartalmát a Tesco munkatársai egységdobozokba csomagolják, amelyeket a Magyar Posta szállít házhoz 3-5 munkanapon belül.

A korábbiakkal ellentétben tehát a dobozok tartalma már nincsen rögzítve, a vásárlók a megadott széles terméklistáról bármit választhatnak a 80 kilogrammos súlykorláton belül. Mivel hagyományos webáruházról van szó, a kiválasztott termékeket a fogyasztók a megrendelés Tesco általi visszaigazolásával megvásárolják. Amennyiben valamely megrendelt termék esetleg az áruházlánc minden erőfeszítése ellenére sem szállítható ki, annak árát levonják a végösszegből.

„Közelednek az év végi ünnepek, szigorodtak a korlátozások így idén mindennél fontosabb, hogy a családok minél hatékonyabban és biztonságosabban intézhessék a bevásárlást. A Tesco Doboz átalakításával extra segítséget szeretnénk nyújtani nekik ehhez, hiszen a sütés-főzés alapanyagait, valamint a szépségápolási és kisebb háztartási eszközöket is beszerezhetik így anélkül, hogy el kellene hagyniuk otthonukat. A megújult szolgáltatás azoknak is biztonságos alternatíva, akik távol élő idősebb rokonaiknak szeretnének segíteni a bevásárlásban. Köszönöm kollégáimnak, hogy számíthatok rájuk ebben az intenzív időszakban is, a Magyar Postának pedig, hogy partnerünk ebben, és közösen tehetünk a magyar vásárlókért és a biztonságos bevásárlásért mondta Pártos Zsolt, a Tesco Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Tesco Doboz Webáruház online vagy a Tesco Bevásárlás mobilapplikáción keresztül érhető el. A Tesco Doboz az egész országban rendelhető azokon a területeken, amelyeket az áruházlánc online termékkiválasztási szolgáltatása nem fed le. Kérjük, ellenőrizze a Tesco Doboz Webáruház elérhetőségeit és a Tesco egyes online szolgáltatásai közötti különbségeket a weboldalon. A pontos terméklista, valamint a Tesco Doboz Webáruházzal kapcsolatos további információ (árpolitika, elérhetőség) megtalálható a Tesco Doboz Webáruház aloldalon.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...