7 dolog, amit soha nem szabadna lehúznod a WC-n

Valószínűleg mindenkivel előfordult már, hogy olyan dolgot húzott le a WC-n, amit nem kellett volna. Ha nem akarsz vízszerelőre költeni, ezek a cuccok kerüljék el a toalettet!

Vannak dolgok, amiknek nem a kukában a helye. Ilyen minden szemét, ami folyékony, a lejárt ételmaradék, az olaj és a zsír amit sehogy sem tudunk leszűrni, és minden olyan háztartási szemét, ami szagot hagy maga után. Ilyenkor sokan képesek a lefolyón keresztül megszabadulni a feleslegtől.

Bár az első pár alkalommal még előfordulhat, hogy nem dugul el a WC, rendszert csinálni ebből a szokásból nagyon rossz ötlet - mint a számlánkra, mint pedig környezetünkre nézve káros lehet.

Íme 7 dolog, ami végzetes lehet a WC-d számára!

1. Papírtörlő és zsebkendő

Sokan hiszik, hogy a papírtörlőkendők ugyanabból az anyagból készülnek, mint a WC papír. A papírtörlő valójában sokkal nehezebb és nagyobb anyag, ráadásul pont azért szeretjük mert jó nedvszívó, éppen ezért a WC-n lehúzva sem fog egykönnyen szétmállani, inkább eldugítja azt. A papír zsebkendő is éppen csak egy fokkal jobb megoldás a törlőkendőnél, gondoljunk csak bele, hogy az egyre népszerűbb "mosásálló papírzsepi" valóban kiállja a mosógépes hétpróbát.

2. Nedves törlőkendő

A nedves törlőkendő a szennyvízcsatornák legnagyobb rémálma, ez az anyag ugyanis biztosan nem mállik szét még nagy mennyiségű víz hatására sem. A dugulások és a szennyvízcsatornákban kialakuló "zsírhegyek" többek között a nedves törlőkendők és a hatalmas mennyiségű, csatornába nem való anyagok miatt alakulnak ki.

Tudtad például, hogy 2017-ben egy 130 tonnás zsírhegy eldugította a szennyvízcsatornát London keleti részén? A zsírhegy kialakulásáért részben az a rengeteg törlőkendő volt a felelős, amelyet inkább a kukába kellett volna dobni.

3. Olaj, zsír, és bármilyen ételmaradék

A zsírhegyek fő alkotóeleme (ahogy a nevében is benne van) az olaj és a zsír, amit valljuk be, mindenki előszeretettel önt bele a lefolyóba. Hiába folyékony anyagokról van szó, a hideg hatására az olaj és a zsír is elkezd szilárdulni és tapadni a lefolyók és a csövek falára... Kell ennél többet mondani?

4. Vatta

Alapvetően minden olyan anyagot, amely nedvszívó hatással rendelkezik TILOS a WC-be dobni, nem kivétel ez alól a vatta és fültisztító pálcika sem, elvégre ezek nem is papír, hanem pamut alapúak és különben is: ki dob egy műanyag pálcikát a lefolyóba?!

5.Gyógyszerek

A gyógyszerek többsége csak lassan oldódik fel a vízben, így ha lejárt gyógyszereidet a WC-be dobod,nagy valószínűséggel a termetesebb pirulák lehúzás után is csak lebegni fognak a felszínen. Ez csak az egyik ok, hogy miért vidd inkább vissza lejárt tablettáidat a gyógyszertárba, a feloldódott kemikáliák ugyanis nagyon rossz hatással lehetnek vizeinkre, és a bennük lévő élővilágra.

6. Haj

„Egy-két szál még nem a világ”- gondolhatnánk elsőre, de ha kifésült -és főleg hosszú- hajunkat minden egyes alkalommal a WC-be dobjuk, a kis hajszálak összegabalyodnak és csomókat kezdenek el alkotni, amely nagyon komoly duguláshoz vezethet. Elég rossz belegondolni is, ugye?

7. Betét, tampon és minden más, amit alkalomadtán ott lent használsz

Utolsó pontunk igen csak sarkalatos, anyagából és méretéből adódóan semmilyen intim, nedvszívó terméket nem szabad lehúzni a toaletten, illetve a gumi is dugulást okozhat, így például az óvszer is tiltólistás.

Összességében tehát azt a három dolgot érdemes csak lehúzni a WC-n, amire mindenki elsőként gondol. Nem érdemes kockáztatni, egyrészt azért mert vízszerelőt kihívni nem olcsó mulatság, másrészt ha betartod a szabályokat, magadat is megkíméled egy nagyon kellemetlen beszélgetéstől.

Ezeket olvastad már?

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...