6 tanács, és babád szuper ügyesen eljátszik majd egyedül is

Az önálló játék képessége minden gyerekben megvan, már egészen pici korban is. Igen, a csecsemőknél is - de ez nem jelenti, hogy nem segíthetünk nekik fejleszteni!

A német Eltern magazin szakértői szerint 3-4 hónapos kortól mi, szülők is sokat tehetünk azért, hogy a gyerekek önálló játékra való képességét fejlesszük.

Ehhez persze tudatában kell lennünk annak, hogy nem vagyunk rossz szülők, ha hagyjuk a babát egyedül játszani… Sőt! Nem kell lelkiismeret-furdalást éreznünk, nem kell megzavarnunk, és azonnal valamilyen közös játékot kezdeményeznünk.

Ha például egyévesünk a földön ülve egy legyet bámul a falon, ezzel éppen a koncentráló-képességét fejleszti, biológiai “tanulmányokat” folytat, miközben az önértékelése is növekszik azáltal, hogy mindezt teljesen egyedül, felnőtt segítség nélkül teszi.

Még a lábával is eljátszik!

Jót teszünk tehát, ha segítjük az önálló játékban, követve az alábbi szabályokat:

1. szabály: amikor “elvan” egyedül, ne zavarjuk meg!

Nagyon egyszerű szabály, és már a legkisebbeknél is alkalmazható! Ha például ébredés után a baba nyugodtan szemlélődik a kiságyában vagy éppen a kezecskéjével játszik, nincs ránk szüksége. A kiságy körül elhelyezett babajátékokkal, színes látnivalókkal segíthetünk abban, hogy minél hosszabb ideig önállóan elfoglalja magát.

2. szabály: teremtsünk ingergazdag környezetet!

Segíti az önálló játékot, ha a baba az életkorának megfelelő játékokkal van körülvéve. De a túl sok inger sem jó, nem kell minden játéknak folyamatosan szem előtt lennie. Ha csak időnként veszünk elő egyet-egyet, sokkal érdekesebbnek fogja találni. Az önálló játék képességének fejlesztésében nemcsak a játékok, hanem a babaszoba berendezése is támogató hatású lehet. Az ideális gyerekszoba segíti a gyermeki képzeletet a játékban. Sok olyan berendezési tárgy van, amelyek fejlesztő hatásúak, vagy akár ilyen jellegű játékokra inspirálnak.

Ez is érdekelhet!

A nyersen őszinte különbség az első, második és harmadik gyereknél - anyaszemmel

Lehet, hogy észre sem veszi, hogy már rég kimentünk a konyhába...

3. szabály: illesszük be az önálló játékra szánt időt a napirendbe!

Ha a kicsi megszokja, hogy naponta egy-két alkalommal rendszeresen “eljön” az önálló játék ideje, ez is olyan rutinná válhat, mint az evés vagy az alvás. Fontos, hogy nyugodt körülményeket biztosítsunk a játékhoz: ne menjen a TV vagy a rádió a háttérben, ami elvonja a baba figyelmét. Ha a baba magától nem kezd el önállóan játszani, mutassunk példát! Kezdjünk el mellette (de ne vele!) önállóan játszani. Ha ő is önálló játékba kezd, amibe egyre jobban “belemerül”, mi szépen óvatosan “kiszállhatunk” a játékból!

4. szabály: fokozatosan szoktassuk hozzá, hogy nem mindig vagyunk jelen a játéknál!

Már a 4. hónaptól elkezdhetjük hozzászoktatni a babát ahhoz, hogy ne zavarja meg az önálló játékban, ha mi néhány percre magára hagyjuk. Amikor éppen leköti a figyelmét valami, menjünk ki a szobából egy kicsit. Ha nehezen viseli, jelentsük be neki előre, hogy kiszaladunk egy pár percre a konyhába, és onnan is beszéljünk hozzá, hogy megnyugtassuk.

5. szabály: csak kivételes esetekben avatkozzunk be a játékba!

A labda elgurul, az építőkockákból épített torony elborul. Újra és újra előfordulnak olyan helyzetek, amikor az önállóan játszó gyereknek nem sikerül megcsinálnia azt, amit szeretne. Mégse siessünk azonnal a segítségére – hagyjuk, hogy megpróbálja egyedül megoldani a problémát. Ha aztán mégiscsak igényli a segítséget, igyekezzünk rávezetni a megoldásra, és nem megcsinálni helyette!

Bármivel el tudnak lenni! :)

6. szabály: ne legyenek túlzott elvárásaink!

Minden gyerek meg tud tanulni önállóan játszani, de ezt a képességet nagyon különböző módon és ütemben sajátítják el. Jellemzően az 1 év alatti gyerekek 5-10 percig képesek önállóan játszani, az 1-3 év közöttiek pedig 15-30 percig. Fontos azonban, hogy a szülő mindig a közelben legyen! Hagyjuk a saját ütemében fejlődni, az önálló játékidőt pedig használjuk ki egy kis lazításra! Fel a lábakat, és élvezzük az önfeledten játszó csemeténk látványát :)

Ezeket olvastad már?

Még több cikk a témában itt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Ropogós magvas csokis szelet

Én mindig tartok itthon különböző magvakat, amik egészségesek mint tudjuk. Ebből született ez a ropogós csokis finomság. Hamar kedvenc lett, mert nem lehet betelni vele, egy szelet után ...

Címlapról ajánljuk

3 ok, amiért kicsi és vízízű marad az eper –...

Ha kertészkedsz, akkor szinte egészen biztosan te is próbáltál már epret termeszteni. Hiszen ezt a kedves kis nyári gyümölcsöt még balkonon is nevelgethetjük. Igen ám, de nem biztos, hogy érett, nagy szemű termést sikerült összehoznod. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka!

Nosalty

További cikkek

Top Receptek

Bodzaszörp egyszerűen

Egy nagyon kedves, régi családi barátunktól kaptuk ezt a receptet sok-sok évvel ezelőtt, mikor még egészen kisgyerek voltam - azóta pedig csak így készítettük, és nem is kóstoltam még ...

Rakott karfiol háziasan

Vannak olyan ételek, amiket az ember 3-4 napig is szívesen elfogyaszt és az idő nem ront az ízükön, sőt még jót is tesz nekik. Pont ilyen fogások a zöldséges rakottasok. A nagyadag ...

Vasi pecsenye

Ezt a receptet Anyósomtól tanultam. Ma már csak én készítem:-( Könnyen gyorsan elkészíthető és szerintem nagyon finom.  A kezdeti nehézségeket legyőzve, ma már a paprikás liszt is a ...