175 évvel ezelőtt született a palócleves atyja - Így élt Gundel János, a legnagyobb magyar vendéglátó

Százhetvenöt éve, 1844. március 3-án született Gundel János, az egyik legnevesebb magyar szállodás- és vendéglős dinasztia alapítója.

Gundel János eredetileg Johann Gundel néven látta meg a napvilágot 1844-ben, a bajorországi Asbachban. Pékmester édesapja halála után alig tizenhárom évesen, zsebében mindössze 30 forinttal került fel Pestre, ahol mostohaapja sógorának vendéglőjében dolgozott pikolóként.

Mivel öt nyelven beszélt, ügyes volt és szorgalmas, nem sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyre jobb és jobb munkákat találjon. Tizennyolc éves korában már ő volt az Arany Sas fogadó főpincére, 25 éves korában pedig elvette a fogadó tulajdonosának unokahúgát, így nem sokkal később már a Király utcában nyithatta meg első vendéglőjét, a Bécsi Sörházat.

A Sörház étlapján az osztrák sör mellett olyan híres fogásokat tálalt a vendégek számára, mint a bécsi szelet, a tafelspicc vagy a szalontüdő, a vendéglő megnyitása után nem sokkal pedig átvette a József Nádor téri Virágbokor nevű vendéglőt.

35 évesen Gundel János már úgy hitte, sikerült eljutnia vendéglátós karrierjének csúcsára, így visszavonulását követően belevetette magát a közéletbe. Később mégis visszatért a vendéglátáshoz, és kibérelte az István Főherceg szállodát az Akadémia és a Vigyázó Ferenc utca sarkán.

Ez is érdekes! - A legendás Gundeléktől a mai vendéglősök sokat tanulhatnának

A szálloda konyhája Gundel János alatt élte virágkorát, itt találkoztak a szomszédos Akadémia tagjai és a Kisfaludy társaság is ezen a helyen rendezte bankettjeit. Itt vacsorázott Jókai Mór, Tisza Kálmán és Mikszáth Kálmán is, aki Gundel János egyik legkedvesebb vendége volt.

Gundel a "nagy palóc" tiszteletére megalkotta a ma is kedvelt palóclevest, amelyhez hagymát, paprikát, ürühúst, zöldségeket, krumplit, zöldbabot és tejfölt használt. A Mikszáth-szoba ünnepélyes megnyitásán, 1894-ben már ott szerepelt az étlapon a "palóczleves", amely 1935-ben, a vendéglősöknek megrendezett vacsoraversenyen a fia, Gundel Károly által feltálalt fogásként indult el gasztronómiai hódító útjára.
Gundel János feleségével és öt gyermekével
A szakmát továbbvivő Gundel fiúnak vendéglátós vér csörgedezett az ereiben, de apjával ellentétben főzőkanalat sosem vett a kezébe, fejben komponálta meg az ízek harmóniáját; a mára fogalommá vált városligeti vendéglőt is ő tette híressé.
Az idős Gundel János 1904-ben vonult vissza, de a vendéglős körökben máig senki nem felejtette el nevét. Élete és munkája során mindig személyesen ellenőrizte a menükönyvet és az adagokat is, valamint a moslékosdézsa tartalma sem kerülte el a figyelmét. Több ételt is alkotott és enyhítette a korábban barbárnak és túlfűszerezettnek tartott magyar konyha ízeit. 1915-ben bekövetkezett haláláig szabadidejében szeretett elefántcsont tárgyakat készíteni, esztergálni és budafoki kertjében dolgozni.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Ezeket olvastad már?

via:MTVA Sajtóadatbank, MTI

Hirdetés

Támogatott tartalom

Hirdetés

Támogatott tartalom

A Budafoki élesztővel húsvétkor is élmény a sütés

Mi jut eszünkbe, ha a Budafoki élesztőre gondolunk? Generációk óta a magyar háztartások elengedhetetlen kelléke! Használatával sütéskor különleges lehetőségek sora nyílik meg előttünk. Ám mindenki számára talán a legszebb, semmihez sem hasonlítható élmény, amikor a vele készült friss kalács illata betölti otthonunkat, azonnal meghitt hangulatot teremtve a közelgő húsvét idején is. Nekünk ezek az első gondolataink a Budafoki élesztő kapcsán, amelynek neve az idő előrehaladtával összefonódott a magyar konyhával.

Címlapról ajánljuk

7 imádnivaló teraszos hely Budapesten, ahol jót is ehetünk

Egyre inkább kikívánkozunk a négy fal közül. Ha szeretnétek a szabad ég – vagy épp egy napernyő – alatt lazulni, annyi sok jó lehetőség van a fővárosban! Ajánlunk helyet a pesti flaszteren, a budai és a pesti Duna-parton is, hiszen a terasz is sokféle lehet a csupazöld kerthelyiségtől a belvárosi kiülős helyekig. Teraszra fel!

Nosalty

További cikkek

Így készítsd el otthon a kínai kifőzdék gyöngyszemét, a gong...

Szégyen, nem szégyen, időnként mindannyian betérünk egy-egy ázsiai büfébe, hogy gyors komfortkaja gyanánt vegyünk egy kis adag csirkét rizzsel. Persze mindenkinek más a kedvence: ki a szezámos csirke, ki az édes-savanyú rajongója, vannak tofu- és bambuszrügyfanok, és ott vannak az olyan mindig megbízhatóan egyforma fogások, mint a mogyorós csirke, azaz a gong bao. Na, most azt mutatjuk meg, hogyan készíthetitek el házilag, autentikus módon!