1 vacsora – 3 joghurtos étel

Általában későn érek a tejes pulthoz, amikor a görög joghurtnak már se híre, se hamva. Most azonban nyakon csíptem egy pár dobozzal, és rögtön be is indult a fantáziám.

Belőlünk egy kisebb fajta joghurtgyár is megélne – szoktam mondogatni. Általában egyszerre 8 poharas joghurtot vásárolok, gondolván, így két napig nem kell újból boltba szaladnom érte. Ez persze nem igaz, mert azon nyomban kiürül a hűtőnk polca. Ennek én örülök, hiszen sokkal jobb, mintha csokoládét ennének a gyerekek a tejes finomság helyett.

Francia joghurtos süti recept

Mostanság már nagyobb kiszerelésű natúr joghurtot veszek, amit friss vagy fagyasztott gyümölcsökkel turmixolok össze. Így több gyümölcs kerül a joghurtba, és ha mézzel édesítjük, még finomabb, desszertszerűbb, szinte már édesség számba menő krémet adhatok a gyerkőcöknek. Csak arra kell figyelnem, hogy elég alapanyagot vásároljak. Legutóbb már fel is címkéztem a dobozokat: “Ezt ne edd meg!” felirat került a vacsorához szükséges példányokra. Natúr görög joghurtot ugyanis tényleg elég nehéz beszerezni - vagy lehet, hogy csak én érek mindig későn oda a tejes pulthoz? Szóval, vigyáznom kellett a zsákmányra, ezért készültek a feliratok.

Tandori csirkenyárs recept

Joghurtos ételsor

Főételnek indiai tandori masalás-gyömbéres csirkenyársakat készítettem. Ekkora fűszerezést már rég csaptam: natúr joghurtba kevertem a kilencféle fűszert és némi citromlevet, majd összeturmixoltam az egészet, és ezzel pácoltam be a csirkemellet. Ez a recept eredetileg grillsütéshez íródott, de grillsütő és jó idő híján sütőbe fektettem a nyársakat. Az első eresztést kicsit kiszárítottam, mert attól tartottam, hogy nem sül át a hús. Második körben viszont már fantasztikus nyársak készültek. A fűszerekben gazdag húshoz raita-t adtam, amiből dupla adag készült, mégis kevésnek bizonyult. Sebaj, legközelebb az uborkákat is felcímkézem.

Tudtad?

A raita az indiai konyha egyik legalapvetőbb fogása. Általában csípős fogások mellé kínálják hűsítőként, de előételként, mártogatós szószként is tálalják.

Itt még nem zárult le a joghurtos ételek sora. Édesség gyanánt egy francia süteményt sütöttem, mely teljes kiőrlésű lisztből készül. Mindezt egy hétköznapi estén rittyentettem össze, úgyhogy a süti tésztájának a bekeverése már nem az előírások szerint ment. A hozzávalókat pillanatok kavartam össze egy nagy tálban. Jól gondoltam, semmivel sem volt nehezebb, mint egy muffin tésztájának az elkészítése, a végeredmény viszont sokkal tetszetősebbre és ízletesebbre sikeredett.

Jövő héten gyermekbarát céklaételekkel kísérletezek, addig is együnk minél több joghurtos csodát!

Gréti

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Gluténmentes kovászos uborka

Tudtad, hogy a kovászos uborkát kenyér nélkül is el lehet készíteni? Így gluténérzékenyek is bátran ehetik. Pár nap alatt tökéletesen megérik, mint a kovászos kenyeres verzió, és ...

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Címlapról ajánljuk

További cikkek

Óriási árcsökkentést jelentett be a Lidl: ezeket a termékeket érinti

A Lidl Magyarország újabb jelentős árcsökkentési programot indít. Július 9-től négy héten át minden héten 100-100 termék lesz olcsóbb, így a hónap végére összesen 400 árucikk ára csökken tartósan. A vállalat a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödéséből, valamint a beszállítókkal folytatott sikeres egyeztetésekből eredő előnyöket közvetlenül a vásárlók felé továbbítja az alacsonyabb árakon keresztül.

Top Receptek

Rántott csirkecomb klasszikusan

Ki tudna ellenállni a rántott húsnak? Főleg, ha egy belül szaftos, kívül ropogós csirkecombról van szó, amit kézből harapva a legjobb fogyasztani. Nem kell félni tőle: a jól átsült ...

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Kovászos uborka egyszerűen

Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos  praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...