10 dolog, amit sütikészítés közben tanultam
Strapabíró tippek azoknak, akik tervezik, hogy elkezdenek sütni.
adminStrapabíró tippek azoknak, akik tervezik, hogy elkezdenek sütni.
adminA csütörtök már majdnem hétvége, hív a város, és ma különösen igaz ez, hiszen a 2. Budapesti Borbár Túrán 30 helyszínen száz pincészet kínálatát fedezheted fel!
admin2016-ban a Forbes magazin felmérése szerint, századunk legfinomabb rámenjét a japán Ichiran nevű étterem kínálja.
Hajnal StefiA franciáknál ugyanis a nyári szezon hátralévő részében Franciaország egyik legnépszerűbb séfje. Michel Roth főz az Air France utasaira.
Hering AndrásA fekete fagyi mostantól már nem csak álom: végre Magyarországon is kapható - az eddig csupán az Instagram-sztárjaként ismert - kókuszszéntől koromfekete fagylalt.
Hering AndrásElsöprő sikert aratnak vidéken a Food Truck Show partnereiből álló büfékocsik, a street food-osok érkezése több ezer embert mozgat meg egy-egy rendezvényen.
Hering AndrásTökéletes név, tetszetős design és hús hússal. Ezek után nincs is min csodálkozni, hogy Bodor kollégával rögtön felcsillant a szemük, amikor először belefutottunk a CUPÁKOSba.
DávidVan az a mondás, hogy a pizza olyan, mint a szex: ha szar, akkor is jó! Teszteljük! A pizzát, te kis huncut...
Hajnal StefiAz új közösségi konyha őrületet jártuk körbe, ahol wannabe-séfek viríthatják tehetségüket, és ahol éhes kalandorok mostantól bárkinél kaphatnak minőségi házi kosztot.
borosreginaSzuper hír, hogy a balatoni nyaralásunk során sem kell már nélkülöznünk a minőségi falatokat - elindult a változás a tóparti gasztronómiában is.
ízHUSZÁRAz úgy történt, hogy én eleve szeretem a jó zenét, és Fishingen On Orfűn jó a zene, de idén a kaja is baromira csábító volt, hát lementem enni. Meg bulizni, de leginkább enni!
Hajnal StefiHírességekkel együtt kóstoltuk meg a világ tájairól származó különböző ízesítésű Lay's chipseket - na de nem is akárhogy.
adminNyáron az ember a vízpart mellé vágyik. Hát vedd te is arra az irányt, de vigyél magaddal tojást, és dobd be a szabad tűzbe: nagyjából így kész is a remek tojáspörkölt!
SzabadtűzHogy lehetne jobban befejezni egy hetet, mint egy nyugodt, egészséges vasárnapi brunch-al? Hát úgy, ha még jógázunk is egyet előtte a szabadban!
DacotaMielőtt újabb hajápoló termék után nyúlnánk, érdemes egy pillantást vetnünk az edzési szokásainkra is: szakértők szerint ugyanis a rendszeres kardiózás nemcsak a szív- és érrendszernek tesz jót, hanem a hajunknak is.
Szabó AnnaA dietetikusok szerint a pajzsmirigy egészsége nem egyetlen csodavitaminon múlik, hanem több tápanyag összehangolt működésén.
NosaltyHa a spenótfőzelékről hallani sem bírsz, de más formátumban, állagban és ízben nyitott vagy eme zöld levelesre, mutatjuk azokat a valóban imádni való recepteket, melyek a spenóttól sem romlanak el!
Brecz JuditHa olyat virágot keresel, amely az év majdnem háromnegyedében díszíti a kertet vagy éppen a balkont, akkor válaszd a lobéliát! Az aprócska virágú, törékeny növény sokszorosan meghálálja a gondoskodást. Lássuk, mit kell róla tudni!
A hasizomgyakorlatok erősítik ugyan az izmokat, de nem tüntetik el a hasi zsírt lokálisan. Vagyis a feszes hasizomhoz nem elég csak tornázni: a zsír csökkentése elsősorban az életmódod és étrended összhangján múlik.
A nyitott terek után most a rendezettebb és praktikusabb otthonok kerülnek előtérbe.
Ez a mennyiség egy 22 cm átmérőjű kör alakú tortaformában is megsüthető. Sütéskor mindenki a saját sütőjének a teljesítményét vegye figyelembe!
A húsvéti sonkaszezon befejező felvonása a sonkás tészta főzés. Lehet bármikor készíteni, de húsvéti sonkából a legfinomabb és a legpraktikusabb is. Ilyenkor igazi hagyományos ...
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.