otthon

3 takarítási szokás, amit el kellene hagynunk 2023-ban

Egy új év kezdetén általában új szokásokat alakítunk ki, olyan rutinokat kezdünk mindennapivá tenni, amelyeket korábban nem is próbáltunk. Ezek általában az életmódunkra – jobban mondva annak megváltoztatására – vonatkoznak, ám ennek nem feltétlenül kell így lennie: érdemes néhány újítást bevezetni például a takarítási szokásainkat illetően.

Nosalty

5 dolog a konyhában, amit már főzés közben takaríts le

Sokaktól hallhatjuk, hogy ők szeretnek főzni, és szívesen tüsténkednének többet a konyhában, de egyszerűen nincs kedvük az ezzel járó takarításhoz. Pedig ez a felfogás alapjaiban dől meg: főzés közben ugyanis rengeteg időnk van arra, hogy rendbe tegyük a lakás legfontosabb közösségi helyiségét!

Nosalty

#HÁZIMENZA – Katona Zsuzsi bevált csirkerakottasát készítette el nekünk –...

Két évvel ezelőtt született meg a Nosalty első, főzésre hangolt Facebook-csoportja, a #HÁZIMENZA, mely a pandémia alatt igazi gasztroközösséggé nőtte ki magát. Az ebből elindult #HÁZIMENZA-videósorozatban főzni szerető civil emberek mutatják be kedvenc vagy éppen jól bevált receptjeiket. Ezúttal Katona Zsuzsi konyhájába nyertünk bepillantást, aki olyan szuper csirkerakottast készített, ami akár az ünnepi asztalon is megállná a helyét. Főzés közben pedig megosztotta velünk a sütés-főzéssel kapcsolatos hétköznapi praktikáit is.

Hirdetés

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.