7 gőzölgő és mámorító forralt bor az ünnepi hangulatért
Beköszöntött a hideg, ráadásul itt van advent első vasárnapja is. Mit készíthetnénk mást az ünnepek közeledtével, mint csodásan illatos és forró forralt bort!
NosaltyBeköszöntött a hideg, ráadásul itt van advent első vasárnapja is. Mit készíthetnénk mást az ünnepek közeledtével, mint csodásan illatos és forró forralt bort!
NosaltyEljött végre a karácsony, remélhetőleg már minden készen várja, hogy az asztalra kerüljön. A menü mellé már csak néhány impozáns ital kell, amit felnőttek és gyerekek egyaránt élvezhetnek. Koccintsunk a lenti különlegességek egyikével.
NosaltyA téli időszak forró, fűszeres italai közül kétségkívül a forralt bor a király. A klasszikus innivaló mellett viszonylag kevés hely marad más szereplőknek, a dominanciát nem tudja megtörni semmi más. Egészen mostanáig: idén kóstoljuk meg a forralt cidert!
Lakos BenedekHa gyengéd a krémes, simogató, édes forró csoki, akkor tökéletes helyen keresgélsz, ugyanis most megmutatjuk, hogyan készül el mindössze pár perc alatt, faék egyszerűséggel. Akár vegán verzióban is!
NosaltyTényleg érdemes odafigyelni, mennyi C-vitamint fogyasztunk, ugyanis egy új kutatás szerint C-vitamin magas dózisban bizonyos mértékű védelmet nyújthat a tüdőnknek a levegőben található finom részecskék káros hatásaival szemben.
Szász NóriA jó receptekből sosem fogyunk ki! Lássuk, mit főztünk ki mára!
NosaltyA dióról köztudott, hogy rendkívül egészséges, ezért ajánlott akár napi rendszerességgel fogyasztani belőle. Lassan azonban aranyárban mérik a magyarok kedvenc ropogtatnivalóját, amiből idén rekord alacsony mennyiség termett hazánkban.
Szász NóriA dióról köztudott, hogy rendkívül egészséges, ezért ajánlott akár napi rendszerességgel fogyasztani belőle. Lassan azonban aranyárban mérik a magyarok kedvenc ropogtatnivalóját, amiből idén rekord alacsony mennyiség termett hazánkban.
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
A Lidl Magyarország Kft. a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatósággal együttműködve elővigyázatosságból visszahívta egy népszerű termékét a boltok polcairól.
A kolozsvári töltött káposzta nem csak karácsonykor esik ám jól...
Ez a krumplisaláta hagyományosan és egyszerűen ecetes páccal és majonézes alappal készül. Leginkább a téli, kora tavaszi időszakban népszerű, de az év bármelyik szakában szuper ...
Ez a tészta többszöri kísérletezés végeredménye, ez a legtökéletesebb. Évek óta ezekkel az arányokkal dolgozom. Egy nagyon jól dolgozható, rugalmas tésztát kapunk, nem ragad, nem ...