Óriási siker a terápiás kert, ahol autisták is dolgoznak
A telephelyen autistákat és megváltozott munkaképességű embereket is foglalkoztatnak.
NosaltyA telephelyen autistákat és megváltozott munkaképességű embereket is foglalkoztatnak.
NosaltyA Kék Madár Alapítvány által megálmodott BeSweet Csokoládémanufaktúra megváltoztatta a fogyatékkal élő környékbeli emberek életét azzal, hogy munkát adott nekik.
NosaltyA mai menüsorban nem kap helyet nehéz fogás. A leveshez lecsapunk még a maradék sárgabarackra, de hűsítő tonhalsaláta is érkezik, sőt, még diós nudli is.
Macsuga ViktóriaA nyári kánikulában sokan kevésbé éhesek. Mutatjuk, miért csökken az étvágy a melegben, milyen ételeket érdemes ilyenkor választani, és mikor lehet intő jel az étvágytalanság.
NosaltyA zsírmáj nem más, mint a trigliceridek túlzott felhalmozódása a májsejtekben, és a fejlett nyugati országok lakosságának 20-50%-át, az elhízottak 80%-át érinti. Tudtad, hogy az egyik legnépszerűbb tea segíthet rajtad, ha zsírmájjal küzdesz?
Brecz JuditLila lett tőle a kezünk, mégsem tudtuk, milyen értékes gyümölcsöt eszünk. A faeper sok kertből eltűnt, pedig különleges íze és értékes növényi összetevői miatt ma is megérdemelné a figyelmet.
Egy hosszú étlap könnyen döntésképtelenné teheti a vendéget, ezért sokan a felszolgálótól kérnek segítséget. A vendéglátósok szerint azonban nem mindegy, hogyan fogalmazzuk meg a kérdést, mert a pincér kedvence nem biztos, hogy nekünk is ízleni fog.
A zsírmáj nem más, mint a trigliceridek túlzott felhalmozódása a májsejtekben, és a fejlett nyugati országok lakosságának 20-50%-át, az elhízottak 80%-át érinti. Tudtad, hogy az egyik legnépszerűbb tea segíthet rajtad, ha zsírmájjal küzdesz?
Mi is kipróbáltuk a népszerű japán krumplisalátát, amihez csak egy tálba dobáljuk a hozzávalókat, összenyomkodjuk, jól elkeverjük, és már ehetjük is. Ugye, mennyire egyszerű? Szuper ...
Turós Emil konyhai alapmű szakácskönyvéből származik a recept. Aki kedveli a hagyományos ízeket, ezzel a recepttel biztosan nem lő mellé. Az elkészítését annyival egészíteném ki, ...
Túlmisztifikált receptek helyett a 96 éves Dédimama receptje. Tanyán született, ott nőtt föl, sok hasznos praktikát hozott magával. Sokszor készítettük már, de legfinomabb akkor ...