A lakosság igen nagy része nem tudja, miből készül a virsli

A virsli egyszerűeb és gyorsan elkészíthető meleg étel, melyet szinte minden magyar háztartatásban rendszeresen fogyasztanak, nem véletlen, hogy a leginkább vásárolt termékkategória a feldolgozott húskészítmények között.

A PICK – mint a virsli kategória egyik meghatározó szereplője – megbízásából készült friss reprezentatív kutatásból kiderül, a virslivásárlásnál milyen szerepet játszik az ár és a minőség, de az is, mennyire vagyunk tisztában vele, hogy mit teszünk az asztalra.

Népszerűségének köszönhetően a boltok polcain hatalmas kínálat található a virslikből – vagy a Magyar Élelmiszerkönyvben meghatározott virsli kategória feltételeinek nem megfelelő, de virslinek látszó termékekből. Nem meglepő, hogy a különböző márkák és árkategóriájú termékek láttán a vásárlók elbizonytalanodnak, melyiket és mi alapján válasszák, mégis a megkérdezettek 77 százaléka nem nézi meg a termékösszetevőket. Ugyanakkor jó hír, hogy mégis jellemző egyfajta tudatosság a virsli vásárlás során, a kutatásban résztvevők 49 százaléka ugyanis megbízható márkát választ, 39 százalék pedig kifejezetten a magas minőségű alapanyagból készült virsliket keresi.

A 60 év felettiek a leginkább tudatosak, ha virslivásárlásról van szó

A 60 év felettiek a legtudatosabb virslivásárlók

A kutatásból az is kiderült, hogy a 60 év felettiek a leginkább tudatosak, ha virslivásárlásról van szó – több mint 40%-uk olyan megbízható, megszokott márkát vesz le a polcokról, melynek ismeri az összetevőit. A hirtelen megkívánt, megtetsző (10%) és minél olcsóbb (7%) termékeket a 18-39 év közöttiek választják a legnagyobb számban. Utóbbiakat az összetevők kevésbé érdeklik.  

A vásárlók fele (51%) tisztában van azzal, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv előírása szerint a virsli hústartalmának minimum 51%-nak kell lennie, ugyanakkor az e határérték felett is széles spektrumon mozgó hústartalom miatt a megkérdezettek 29 százaléka nem tudja, hogy emiatt melyikben termékben bízzon. Pedig fontos tisztában lennünk vele, hogy nem minden virsli jellegű húskészítmény felel meg az Élelmiszerkönyvi minőségi előírásoknak, így nem is minden számít virslinek, ami elsőre annak látszik.  

A virsli összetevőiről sokféle legenda kering, ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv pontos meghatározással szolgál arra vonatkozóan, milyen terméket tekinthetünk virslinek: legalább 51 százalékos hústartalommal készül, a csontokról mechanikusan lefejtett hús mennyisége ezen felül legfeljebb 10 százalék lehet, a készítmény átmérője pedig nem haladhatja meg a 26 mm-t

mondta Haluska Adrienn operatív minőségirányítási és termékfejlesztési igazgató a PICK képviseletében (Bonafarm Zrt.).

„Az előírás még számos minőségi és érzékszervi – például alakra, burkolatra, ízre és illatra – vonatkozó követelményt határoz meg, így azt javaslom, mindig nézzük meg a termék címkéjét és megnevezését, és mindezek alapján mérlegelve válasszunk virslit!  

Mindig nézzük meg a termék címkéjét és megnevezését, és mindezek alapján válasszunk virslit! 

„A virsli, fogyasztók által elvárt, élvezeti értéke egyrészt a minősített húsalapanyagon és a gondos, harmonikus fűszerezésen alapul, másrészt azon az egyensúlyon és szakértői elkészítési technikán, amivel egyszerre lesz roppanós és szaftos a termék. A több mint 150 éves múlttal rendelkező PICK márka garancia a minőségi, megbízható és sokak által kedvelt ízvilágú virslikre, mint például a hámozott, sertés- vagy csirkehúsból készült natúr és ízesített Pickolino virslik, az új roppanós frankfurti sertésvirslik, valamint a műbeles PICK virslik, melyek teljes mértékben megfelelnek az élelmiszerkönyvi előírásoknak” – mondta el továbbá a legismertebb húsipari márka szakértője.   

Azokat a termékeket, melyek nem felelnek meg az Élelmiszerkönyv virslire vonatkozó előírásainak, fantázianévvel illetik – például rudacska, pálcika, vürstli. Ezek többnyire baromfi és ízesített baromfi termékek, de sertés alapanyagból készült termékeknél is előfordul. Utóbbinál általában a zsír- vagy a víztartalom határérték feletti, és ezért nem felel meg a virsli kategória előírásainak. 

A csontokról mechanikusan lefejtett hús (msm) nem számítható bele a hústartalomba, ezért ezt külön jelölni kell a címkén.  

Végezetül, a kutatásból az is kiderült, hogy a magyar lakosság 60 százaléka átlagosan havonta, 35 százalék pedig hetente-kéthetente fogyaszt virslit. A válaszadók 8 százaléka kinézet alapján választ, 14 százalék pedig arra törekszik, hogy minél pénztárcabarátabb legyen a vásárlás, így nem érdeklik az összetevők. Bár az utóbbi szempont egyre többek számára válik fontossá a gazdasági kihívásoknak köszönhetően, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a termékek magasabb ára általában a magasabb minőséget tükrözi. A feltűnően olcsóbb vagy alacsonyabb minőségű virslik nem mindig adják vissza azt az ízvilágot és élményt, amelyet elvárunk. 

4 PICK-tipp virsli vásárláshoz 

Mindent összevetve tehát elmondható, hogy a virslik és hasonló húskészítmények kínálata szinte végtelen, ezért érdemes néhány kritériumot figyelembe vennünk, ha ízletes, minőségi és az Élelmiszerkönyvnek megfelelő virslit szeretnénk vásárolni:  

  1. Nem minden virsli, ami annak látszik! Ne feledjük, virsli esetén a hústartalom eléri a minimum 51 százalékot, de törekedjünk lehetőleg az ennél magasabb hústartalmú virsli vásárlására! A magasabb ár általában magasabb minőséget takar. 
  1. Keressük a megbízható, ismert gyártók termékeit, melyek garanciát jelentenek a minőségre! 
  1. Olvassuk el a csomagoláson levő információkat a termék hátoldalán is és tájékozódjunk róla, hogy pontosan mit veszünk! 
  1. Válasszuk a nagyobb, gazdaságosabb kiszerelést és keressük a termékekre vonatkozó kedvezményes ajánlatokat!  

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

5+1 kerti munka, amit még augusztusban végezz el, ha ősszel...

Augusztusban a kert még javában ontja a terméseket, a virágágyások színesek, a fűszernövényekből pedig sokszor már annyi van, hogy alig győzzük felhasználni őket. A nyár vége azonban nemcsak a betakarításról szól, lassan érdemes felkészíteni a kertet az őszre is, hiszen néhány hét múlva már egészen más feladatok kerülnek előtérbe.

Macsuga Viktória

További cikkek

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Honnan ered a főzelék, mint műfaj? Miért nincs rá szó...

Vérre menő viták zajlanak arról, hogy vajon a gulyásleves vagy a töltött káposzta, a dunai vagy a tiszai halászlé-e a magyar konyha abszolút állócsillaga, hogy a honi gasztronómia akkor most paprikás-e vagy sem, miközben szót sem ejtünk a magyar konyhák utánozhatatlan szupersztárjáról: a főzelékekről. Erről a zöldségalapú egytálételről, ami annyira egyedi, annyira a miénk, hogy külföldön megfelelő szót sem találni rá. Honnan ered a főzelék? Miért traumatizáltak minket a menzai változatok? Melyik főzeléket hogy érdemes elkészíteni? Kajatények sorozatunk legújabb részében ennek járunk utána.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...