5 ínyenc hely Velencében, ha a karnevál alatt megéheznél

Látványos jelmezek, rengeteg ember, zene, tánc és nap végére korgó gyomor. Ne várjuk meg ezt, mert abból elhamarkodott döntéseket hozunk. Velencében a lassú ebédek/vacsorák mellett fontosak a köztes étkezések is, vagy a hirtelen megoldandó helyzetek, amikor a mászkálásban kicsit megfáradtunk.

2024. február 13-ig tart az idei karneváli időszak az olaszországi Velencében. A történelmi város azonban nem feltétlenül bánik kesztyűs kézzel az éhes/szomjas turistákkal, le kell járni a lábunkat, mire tényleg jó helyet találunk. A túlturistásodás, az egynapos látogatók miatt ideges vendéglátók helye Veneto fővárosa, az Adria gyöngyszeme. De Velencében is lehet jót enni, hangulatos helyen koccintani és elégedetten sétálgatni tovább/zárni a napot. Két klasszikus kisvendéglőt és három utcai bárt ajánlunk, nem csak a karneváli időszakra.

Felejtsük el a hamis folklórra gyúró helyeket, a nagyon látványos, de száraz szendvicseket kínáló büféket, és sajnos sok pizzériáról is le kell mondanunk, mert behúzhatjuk a legrosszabb olasz pizzaélményt is, ha nem leszünk résen. A karneváli időszak különösen leterheli a várost, de mindig akadnak olyan helyek, ahol csalódásmentes, sőt, klassz élményben lesz részünk. Ezek sokszor utcára nyíló bárok, az úgynevezett „bacari”-k, ahol a legjobb sztorik kezdődnek.

Ostaria al Ponte

Fantasztikus falatkákat, friss miniszendvicseket (olaszul: cicchetti) kínálnak / Fotó: Facebook

Náluk hatalmas ebédeket nem ülhetünk ugyan, de fantasztikus falatkákat, friss miniszendvicseket (olaszul: cicchetti) kínálnak, prémium olasz felvágottakkal, sajtokkal, olívabogyókkal, házilag készített kencékkel.

Éppen arra való a hangulatos kis hely, hogy egy fél órát elidőzzünk egy jó pohár pezsgővel vagy borral, mellé néhány szendviccsel, ha már lejártuk a lábunkat, és minden kis teret megcsodáltunk. Feltöltődésre, falatozásra lett kitalálva!

Ristorante al Covo

Helyiek és turisták is szép számban látogatják / Fotó: Facebook

Helyiek és turisták is szép számban látogatják a lassan 40 éve működő családi éttermet. Itt maga a tulaj a séf, a fogások pedig abszolút a régió kedvenceinek mondhatóak, helyi alapanyagokból, Velencére hangolva. Kisvendéglős stílust hoz, eredeti ízekkel, nagyon jól bejáratott ételekkel, a házi tészta és bármilyen halétel bátran ajánlott.

Büszkék rá, hogy több olyan fogásuk van, ami ugyan tökéletesítve, de a nyitás óta velük van.

Cà D'Oro alla Vedova

Jobb előre foglalni egy asztalt ebbe az autentikus és egyáltalán nem művi helyre / Fotó: Facebook

Ha megkérnénk pár Velencében élő vagy dolgozó embert, hogy meséljenek a kedvenc helyeikről, a Vedova biztosan benne lenne. Ezért általában a csak úgy utcáról beesés alkalmával nem mindig járunk sikerrel, jobb előre foglalni egy asztalt ebbe az autentikus és egyáltalán nem művi helyre.

Megmaradt a kötelező sármjánál, csak konyhatechnológiában újított. Imádnivaló hely, helyi specialitásokkal, abbahagyhatatlan húsgolyócskákkal és szép borokkal. Vacsorára ajánljuk leginkább.

I' Bacaro de' Bischeri

A focacciába töltött szendvicsek nagy kedvencek errefelé is / Fotó: Facebook

A focacciába töltött szendvicsek nagy kedvencek errefelé is, de könnyen be lehet fürödni a hamis illúziót áruló kávézókkal. Nem úgy náluk, ahol egyrészt kiváló maga az olasz, levegős lepénykenyér, másrészt a gazdag feltétek is rátesznek még egy lapáttal az élményre. Ha esetleg van porchettás, mindenképp azzal kezdjünk!

Gyors vendéglátást várjunk, kézbe a szendvicset és egy pohár nedűt, majd azt kiürítve további is állhatunk. Kellenek az ilyen pontok egy egész napos karneválozáshoz.

Bacareto da Lele

Egy ikon, mindenki kedvence és, ha vonattal érkeztünk a lagúnák városába, akkor talán az első megálló is a sarki kis „csehó”. Az árak nyomottak, a kiszolgálás szívélyes és mosolygós, a falatkák szuperek és a bor/prosecco olyan gyorsan csúszik, hogy észre sem vesszük, hogy ismét teli a poharunk. A Campo dei Tolentini sarkán található vendégváró 1968 óta szórakoztatja és eteti/itatja Velencét.

Megbízhatunk benne és tovább is ajánlhatjuk, hogy mások is koccintsanak a boroshordókon.

Címlapkép: Facebook

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több csodás helyet mutatunk be nektek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Balatoni bowl

A Balaton sokunknak egyet jelent a nyárral, ennek pedig elmaradhatatlan eleme a sült hekk, a kovászos uborka, a főtt kukorica és a jól behűtött görög dinnye. Farkas Ricsi, a Penny séfje, ...

Házi ketchup egyszerűen

Bevalljuk, IMÁDJUK a ketchupot - a házi ketchuppal azonban egyetlen bolti márka sem veszi fel a versenyt! Ha egyszer rászánjuk magunkat, hogy nekiálljunk elkészíteni, hamar rájövünk, hogy ...

Címlapról ajánljuk

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Nosalty

Ha ilyet vettél, ne szedd be: avasodás miatt kivontak a...

Egy vény nélkül kapható gyógyszer meghatározott gyártási tétele került le a magyarországi forgalomból. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a készítmény visszahívásáról is döntött, így az érintett dobozokat a betegeknek is vissza kell vinniük a gyógyszertárakba.

Nosalty

További cikkek

Tuja helyett ilyen cserjét ültess a kertedbe: kertészek is ajánlják...

A tuja az egyik legnépszerűbb kerti növény. Nem véletlen, hiszen szép sudár termete a kiváncsiskodók szeme elől is eltakarja a kertet, miközben megjelenése sem utolsó. Igen ám, de az utóbbi évek szárazsága és forrósága sorra kikezdi a kerti tujákat, így az elszáradó, barnuló ágak jelensége egyre gyakoribbá vált. Ha hasonló megjelenésű, de a szárazságot jobban tűrő növényt szeretnél, akkor olvass tovább!

Ezért ne tegyél olajat a tésztavízbe – a séfek szerint...

Sokan automatikusan egy kanál olajat öntenek a tészta főzővizébe, mert úgy gondolják, ezzel megakadályozhatják, hogy a tészta összetapadjon. A konyhai trükk azonban nem igazán működik, sőt még a kész étel állagán is ronthat. Sokkal egyszerűbb módszerrel érhetünk el jobb eredményt.

Top Receptek

Egyszerű tökfőzelék

Van, aki tejjel, van, aki csontlével, megint mások kovászos uborka levével készítik - mi így szeretjük, egy kis fűszerpaprikával és sok sok kaporral.